MotoGP: eddig Bezzecchi uralja az asseni hétvégét

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 16:16
null
Marco Bezzecchi nyerte az asseni sprintfutamot (Fotó: AFP)
A világbajnoki pontverseny második helyéről múlt héten lecsúszó Marco Bezzecchi uralja eddig a MotoGP hollandiai versenyhétvégéjét, a VR46-csapat Ducatijával versenyző olasz ugyanis szombaton megszerezte a pole pozíciót, majd megnyerte a sprintfutamot Assenben.

Bezzecchi az időmérőn a vb-éllovas Francesco Bagnaiát győzte le a pole-ért, majd a sprintfutamon is a gyári Ducati menőjével kellett küzdenie – de csak az elején. Bár a rajtnál a harmadik helyre visszaesett (Bagnaia mellett a KTM-es Brad Binder is megelőzte), hamar visszaszerezte az első helyet, és magabiztos győzelmet aratott.

Bagnaia a második helyével 21 pontra növelte előnyét a hatodik helyen célba érő Jorge Martín előtt, a spanyol 10 ponttal még Bezzecchi előtt áll az összetettben.

A harmadik helyen Binder ért célba, de a pálya sorozatos elhagyása miatt megbüntették, visszaesett az ötödik helyre Fabio Quartararo és Aleix Espargaró mögé.

A MotoGP vasárnapi főversenye 14 órakor kezdődik, Bezzecchi újabb győzelemmel visszaveheti a második helyet Martíntól.

A Moto2-ben Alonso López, a Moto3-ban David Munoz indul a pole-ból vasárnap.

MOTOGP
HOLLAND NAGYDÍJ, ASSEN
A VASÁRNAPI PROGRAM, FUTAMOK
11.00:
Moto3 (Tv: Arena4)
12.15: Moto2 (Tv: Arena4)
14.00: MotoGP (Tv: Arena4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik