MotoGP: Bagnaia újabb esése után Rins győzött Texasban

Vágólapra másolva!
2023.04.16. 22:04
null
Álex Rins bomba formában versenyzett Texasban, vasárnap győzelem lett a jutalma (Fotó: Getty Images)
A hondás Álex Rins nyerte meg a MotoGP Amerikai Nagydíját Texasban, miután az előtte haladó Francesco Bagnaia elesett Ducatijával. Mindhárom kategóriában spanyol győzelem született Austinban.

 

Hiába uralta az első kör felétől a célig a szombati sprintfutamot Francesco Bagnaia a texasi versenyhétvégén, a vasárnapi fő versenyen egyetlen hiba elég volt ahhoz, hogy az Argentin Nagydíjhoz hasonlóan lemaradjon a pontok javáról.

A rajtja remekül sikerült, de a szombati rövid versennyel ellentétben ezúttal nem tudta lerázni magáról Álex Rinst, aki tapadt rá, és a versenytáv feléhez közeledve hibába hajszolta a Ducati világbajnoki címvédőjét.

 


 

A MotoGP-t tavaly elhagyó Suzukitól a Honda privát csapatához, az LCR-hez átülő Rins megőrizte több mint két másodperces előnyét, és csapata első győzelmét szerezte 2018 óta. Rins, aki tavaly a Suzuki utolsó három versenyéből kettőt is megnyert, az első hondás MotoGP-futamgyőztes Marc Márquezen kívül 2018 óta.

A második helyen Luca Marini ért célba a VR46 Ducatijával (először zárt az első háromban a MotoGP-ben), a harmadik Fabio Quartararo lett a Yamahával – 2021 világbajnoka első dobogós helyezését szerezte meg 2023-ban. Bagnaia mellett Jack Millernek is köszönhetik jó eredményüket, a KTM ausztrálja is elesett a dobogó felé száguldva.

Az Argentin Nagydíj foghíjas mezőnye után Austinban ismét 22-en álltak fel a rajtrácsra, Miguel Oliveira és Joan Mir visszatért, Marc Márquez, Pol Espargaró és Enea Bastianini motorján pedig tartalékversenyző ült Stefan Bradl, Jonas Folger és Michele Pirro személyében – a bukások előtt ők hárman haladtak a mezőny végén, de a sok kiesés miatt mindhárman pontot szereztek.

A Moto2-ben Pedro Acosta és Tony Arbolino utolsó kanyarig tartó csatáját a spanyol nyerte meg, míg a Moto3-ban szintén szoros versenyben szerezte meg első vb-futamgyőzelmét Iván Ortolá – azaz mindhárom kategóriában spanyol futamgyőzelem született Texasban.

A vb két hét múlva a jerezi Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB
AMERIKAI NAGYDÍJ, AUSTIN
MOTOGP (20 kör)

1. Álex Rins (spanypol, LCR Honda) 41:14.649
2. Luca Marini (olasz, VR46 Ducati) 3.498 mp h.
3. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 4.936 mp h.
4. Maverick Vinales (spanyol, Aprilia) 8.318 mp h.
5. Miguel Oliveira (portugál, RNF Aprilia) 9.989 mp h.
6. Marco Bezzecchi (olasz, VR46 Ducati) 12.049 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Bezzecchi 64 pont, 2. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 53, 3. Rins 47, 4.Vinales 45

MOTO2 (16 kör)
1. Pedro Acosta (spanyol, Kalex) 34:42.879
2. Tony Arbolino (olasz, Kalex) 0.146 mp h.
3. Bo Bendsneyder (holland, Kalex) 5.851 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Arbolino 61 pont, 2. Acosta 54, 3. Arón Canet (spanyol, Kalex) 41

MOTO3 (14 kör)
1. Iván Ortolá (spanyol, KTM) 32:01.062
2. Jaume Masiá (spanyol, Honda) 0.457 mp h.
3. Xavier Artigas (spanyol, CFMoto) 0.558 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Daniel Holgado (spanyol, KTM) 49 pont, 2. Diogo Moreira (brazil, KTM) 49, 3. Artigas 32

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik