Autósport: elhagyta a kórházat, a horrorbaleset már a múlt

Vágólapra másolva!
2018.11.26. 13:31
Nyolc nappal a balesete után hétfőn elhagyhatta a kórházat a 17 éves Sophia Flörsch, aki a november 18-i Formula–3-as Makaói Nagydíjon szenvedett csigolyatöréssel járó balesetet.

„Ma hazarepülök, és nagyon örülök, hogy viszontláthatom a családomat és a barátaimat” – írta Facebook-oldalán Sophia Flörsch, akinek a szerencsétlenségben eltört a hetes nyakcsigolyája, ezért múlt hétfőn meg kellett operálni, majd megfigyelésre a makaói kórházban tartották.„Ma hazarepülök, és nagyon örülök, hogy viszontláthatom a családomat és a barátaimat” – írta Facebook-oldalán Sophia Flörsch, akinek a szerencsétlenségben eltört a hetes nyakcsigolyája, ezért múlt hétfőn meg kellett operálni, majd megfigyelésre a makaói kórházban tartották.

„November 18-án, Makaóban másodszor születtem meg” – fogalmazott a 18. életévét szombaton betöltő Flörsch, aki a Formula–3-asok évzáró, makaói viadalán egy hosszú egyenesben, több mint 250 kilométer/órás sebességnél ütközött az egyik rivális autójával, versenygépe a levegőbe emelkedett és lassulás nélkül kirepült a pályáról, nekicsapódva a kerítésnek és egy épületnek. A balesetben további négy ember sérült meg.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) vizsgálatot indított. A szerencsétlenség okai egyelőre még tisztázatlanok, de Jean Todt, az FIA elnöke azt mondta, a vizsgálat lezárása után „levonják a következtetéseket, és meghozzák a szükséges döntéseket”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik