Hideg fürdő a forróságban

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2013.07.08. 23:14
null
Szalayék a hetedik helyen zárták a második szakaszt (Fotó: Opel Dakar Team/dppi)
Az induló párosok számtalan akadállyal találták szembe magukat a Selyemút-rali hétfői napján, amelyen egy nagyon hosszú (333 km) és egy valamivel rövidebb (145 km) szelektív szakaszt teljesített a mezőny.

 

 

Szalay Balázs és Bunkoczi László azonban végül kiszabadult a vendégmarasztaló patakból, túlélte az autóban tomboló „porvihart", visszatalált a helyes útra, lecserélte a defektes kereket és végül hetedikként ért célba a kalandokkal tarkított nap végén. S eredménye értékét növeli, hogy a gondok ellenére az összetettben is felzárkózott a hetedik pozícióba.

„A rendezők ugyanott vittek be a sivatagba, ahol tegnap kijöttünk, úgyhogy se szeri, se száma nem volt a nyomoknak. Elindultam rajtuk, de utóbb kiderült, nem az volt a jó irány, úgyhogy árkon-bokron át próbáltunk visszatalálni a helyes útra – csakúgy, mint a többiek. A pálya eleje füves, kemény volt, aztán jöttek a dűnék. Ráadásul a GPS-pontokat úgy helyezték el, hogy szinte szlalomozni kellett közöttük, úgyhogy mindenki jött minden irányból" – mondta Szalay, aki végül a hatodik helyen végzett a szakaszon, annak ellenére, hogy menet közben előbb az egyik ventilátor ment tönkre, majd a másik. Na attól kezdve már nagyon óvatosnak kellett lenni, hogy el ne halálozzon a motor is. Magas sebességi fokozatban, az Opel Mokkára nagyon vigyázva teljesítették a fiúk a hátralévő távot, s kimondottan örültek, hogy át kellett menni egy patakon. Pontosabban, csak először örültek.

„A patak éppen kapóra jött, hogy lehűtse egy kicsit az autónkat. Legalábbis ezt gondoltuk, amikor belehajtottunk. Aztán amikor nem tudtunk kijönni, egy kicsit átértékeltük a helyeztet. Végül ki kellett szállnom, kivenni a vontatókötelet, amellyel végül kihúzott az egyik ellenfelünk" – mondta Bunkoczi, aki úszó volt, tehát alapvetően a víz az ő közege. A páros végül a hetedik helyen ért célba a szakaszon, s az összetettben is ebből a pozícióból várja a folytatást.

A másik két autós párosunk közül a magyar bajnoki címvédő Fazekas Károly ugyan nem lendült át teljesen az előző napi melegedési problémákon, de helyenként már élvezte az autózást. Azon alkalmakkor, amikor nem poroszkált előtte senki (24. lett a napi szakaszon).

Kovácsék nehéz napot zártak
Kovácsék nehéz napot zártak

„A délutáni szakasz vérbeli tereprali volt, délelőtt azonban szenvedtünk, mert bár nem melegedett annyira az autó, mint eddig, azért vigyáztam rá. Ráadásul kilencvennyolc kilométert tettünk meg valakinek a porában, ami miatt egyrészt semmit sem láttam, másrészt majdnem szilikózist kaptunk mind a ketten" – mondta Fazekas, aki nagyon elfáradt, csakúgy, mint Sebestyén, aki a pályán egyszer lehúzta őt egy dűnéről, a gyorsabb haladás érdekében.

„Nagyon hosszú volt. Volt jó és rossz része is. A jó, hogy itt vagyunk a célban, a rossz, hogy kétszáz kilométert mentünk egy kamion mögött a porban, már úgy éreztem, megőrülök. De szerencsére nem volt gondunk a homokon" – mondta Sebestyén, aki sajnos kétórás büntetésre számíthat, mivel kihagyott egy GPS-pontot. Nagy kár, mert a kategóriájában a második helyen állt az összetettben.

A kamionos mezőnyben Kovács Miklós, Ács László és Czeglédi Péter eseménydús napon van túl. „A legjobb az volt, amikor az egyik Kamazzal csatáztunk. Ilyesmiben nem minden nap van része az embernek. Teljesen kimerültem a végére" – mondta az összetettben a 11. helyen álló Kovács. Pedig a neheze még hátravan.

SELYEMÚT-RALI
2. szakasz, Volgográd–Volgográd (össztáv: 546.77 km, ebből szelektív szakasz: 478.38 km). Autósok:
1. Vlagyimir Vasziljev, Vitalij Jevtyekov (orosz, G-Force Proto) 6:05:23, ...7. Szalay, Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 29:50 p h., ...24. Fazekas Károly, Simon Péter (magyar, BMW X6) 1:42:30 ó h., ...34. Sebestyén Sándor, Bognár József (magyar, Toyota Landcruiser) 2:27:34 ó h. Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Gyevjatkin (orosz, Kamaz) 6:01:49, ...11. Kovács Miklós, Ács László, Czeglédi Péter (magyar, Scania) 1:30:42 ó h.
Az összetettben. Autósok:
1. Vlagyimir Vasziljev, Vitalij Jevtyekov 10:19:16, ...7. Szalay, Bunkoczi 1:00:03 ó h., ...27. Sebestyén, Bognár 4:02:18 ó h., ...31. Fazekas, Simon 4:23:15 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Ajdar Beljajev, Anton Mirnij (orosz, Kamaz) 10:47:38, ...11. Kovács, Ács, Czeglédi 2:20:46 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik