Túraautó-vb: Muller ismét nyert, Michelisz utolsó lett

Vágólapra másolva!
2013.03.24. 17:54
null
Michelisz Norbert felemás hétvégét zárt Monzában (Fotó: Sági Elemér - Zengő Motorsport)
Yvan Muller nyerte meg a túraautó-világbajnokság Monzai Nagydíjának második futamát is. A francia pilóta mögött a dán Michel Nykjaer lett a második, míg Gabriele Tarquini a harmadik. A mezőny egyetlen magyar pilótája, Michelisz Norbert az utolsó helyen zárt, így – első futambeli 8. helyének köszönhetően – négy ponttal távozott Monzából.

 

 

1. FUTAM

A Ladák visszalépése miatt a 19. helyről rajtoló Michelisz Norbert az esős monzai versenyen 11 pozíciót javított, és a nyolcadik helyen zárta az első futamot, amelyet Yvan Muller nyert meg.

Az első körben máris bejött a safety car, majd rögtön ki is állt, amit Michelisz Norbert azonnal kihasznált, a 19. helyről előrejött a 15. pozícióba. A hetedik körben aztán ismét jött a biztonsági autó, az esőzés miatt csúszóssá váló pálya több versenyzőt is megtréfált. A 9. kört már a 10. helyen kezdte meg a Honda Civickel autózó magyar pilóta, tapadt az előtte haladó címvédő Robert Huffra.

Michelisz végül a nyolcadik helyen zárt, ami négy pontot ért neki, a futamot Yvan Muller nyerte meg két brit, Tom Chilton és Alex Macdowall előtt.

„Az autó ugyanolyan jó volt, mint a reggeli bemelegítésen. Tudtam, hogy ha kivárok a futam alatt, akkor az autó az elég gyors ahhoz, hogy akár az első tíz helyezett közé is beverekedjem magam. Vártam a lehetőségeimre, és amikor éreztem, hogy gyorsabb vagyok, akkor kockáztattam és előztem. Szerencsére nem volt semmi afférom a pályán. Nagyon sajnálom, de technikai gondunk az sajnos akadt és ennek kapcsán sajnos elég sok pozíciót veszítettem a negyedik körben, ha ez nem lett volna, akkor talán egy ötödik hely is benne lehetett volna. Remélem, hogy a második futamon minden technikai hiányosságot ki tudunk küszöbölni és hasonlóan jó versenyt tudok futni” – nyilatkozta az első futam után Michelisz.

TÚRAAUTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
MONZA, 1. VERSENY

1. Yvan Muller (francia, Chevrolet) 30:02.783 perc
2. Tom Chilton (brit, Chevrolet) +0.923
3. Alex Macdowall (brit, Chevrolet) +5.101
...8. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic) +20.338

2. FUTAM

A parádésan rajtoló Gabriele Tarquini előbb a második helyre, majd még az első körben az elsőre jött fel a szakadó esőben megrendezett második monzai futamon. A hazai pályán autózó olasz nem tudta megtartani vezető pozícióját, Yvan Muller állt az élre.

Az első futamot is megnyerő francia ezúttal sem talált legyőzőre, így újabb sikert könyvelhetett el. Nykjaer a második, Tarquini a harmadik lett. Michelisznek a szellőzés nehezítette a dolgát, ugyanis a párától semmit sem látott. A magyar pilóta be is jött a boxba, Az elromlott ventilátort gyorsan kijavították, ám Michelisz már csak a mezőny végén körözgetett, nem akart senkit sem feltartani, ismerkedett Hondájával. Monza nem túl szerencsés helyszín az utóbbi időben Michelisz számára, a tavalyi futamon egy galamb, most a párás szélvédő okozott galibát.

Az összetettben az első versenyhétvége után természetesen az abszolút sikert arató Yvan Muller vezet 55 ponttal (mindkét futamot megnyerte a francia, illetve az időmérőn is megszerezte a pole-t), Tom Chilton a második 32 egységgel. Michelisz az első futamon szerzett négy pontjának köszönhetően 11. összetettben.

A következő versenyhétvégén Marokkóba látogat a WTCC mezőnye, a futamokat április hetedikén rendezik.

„A hétvége folyamán most vagyok a legcsalódottabb, nem tudom elhinni, hogy ennyi technikai problémánk van, és azért kell kiállnom a boxba, mert nem működik a ventilátor. Nagyon csalódott vagyok” – mondta Michelisz Norbert a második verseny után.

 

TÚRAAUTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
MONZA, 2.
VERSENY
1. Yvan Muller (francia, Chevrolet) 23:27.254 perc
2. Michel Nykjaer (dán, Chevrolet) +2.482
3. Gabriele Tarquini (olasz, Honda Civic) +4.994
...22. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic) +1 kör

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Yvan Muller 55 pont
2. Tom Chilton 32
3. Gabriele Tarquini 28
4. Michel Nykjaer 18
5. Alex MacDowall 18
...11. Michelisz Norbert 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik