Jól „sprintelt” a GM-Szintézis a rechnitzi osztrák futamon

Vágólapra másolva!
2009.06.30. 18:56
Címkék
A short race-ekben a 13., 14., és 20. helyeket szerezték meg a magyar csapatok az ÖTKS (Österreichische Team Kart Staatmeisterschaft) versenysorozat második, rechnitzi futamán, a sprintversenyek viszont már kiválóan sikerültek: a GM-Szintézis a 6. helyen végzett és különdíjat is kapott.

Néhány csapat, köztük a magyarok is már csütörtökön megkezdték a szabadedzéseket. Mivel délután leesett az eső, az előrejelzések alapján pedig egész hétvégére napos száraz időre lehetett számítani, egy kis esős edzéstől eltekintve érdemi munka nem történt ezen a napon.

Pénteken már kora reggel elkezdődött az edzés, de ezúttal egy nap is kevésnek bizonyult a helyes út megtalálásához. Szokás szerint a GM-Szintézis csapata volt a magyarok közül a leggyorsabb, őket szorosan követve a GM-TH és a GM-A-KTÍV az élmezőnyhöz képest jelentős hátrányban, közel egy másodperccel lemaradva. Míg a GM-Szintézis a helyes futómű beállításokkal bajlódott, addig a GM-A-KTÍV motorproblémákkal küzdött egész nap.

Szombaton reggel 8-kor kezdődött az időmérő edzés első szakasza, ahonnan mindhárom csapat továbbjutott, ahogy a másodikban is. A Q3-ban nagyon szoros küzdelem alakult ki a bejutó helyekért, ahonnan néhány százados különbségekkel ugyan de csak a GM-TH-nak sikerült bejutni a Q4be, a legjobb hat közé. Itt végül a hatodik helyen végeztek a GM-Szintézisből vendégeskedő Matthias Lidauer révén. A GM-Szintézis 9., a GM-A-KTIV 10. lett Bertalan Balázs és Ábrahám Krisztián jóvoltából.

9.30 perckor indult az első Short Race. A GM-Szintézis egy remek startot követően 5. helyen haladt, ám később az 1. és a 2. pilótacserénél is elkövetett egy-egy buta hibát, így a 2 Stop&Go büntetést követően az utolsó helyen találta magát. A másik két csapat sem muzsikált jobban, szintén büntetések hátráltatták, a GM-A-KTÍV még egy rajtbalesetet is szenvedett. Az első futamot az SRT nyerte a Cashpoint és a Youngsters előtt.

A második Short Race startja 12.30-kor volt. A GokartMánia csapat a 20., 19., 18. helyekről indult, egyedül az ORF-et megelőzve, akik az előző futamot műszaki hiba miatt feladták a versenyt. A verseny feléig minden tökéletesen alakult, már a 4. pozícióban volt a GM-Szintézis, amikor is egy bal hátsó defekt miatt a boxba kellett hajtaniuk egy kerékcserére 3 percet veszítve ezzel. A másik két magyar csapat másokkal együtt egy műszaki hibás gokart olajfoltjának esett áldozatul, a pálya leggyorsabb szakaszán a sóderágyba csúsztak. A futamot ismét az SRT nyerte meg, 2. a Gerstinger 3. pedig a TRT csapata lett. A GM-A-KTÍV 15. a GM-TH pedig a 16. helyen zárta a versenyt.

Az utolsó Short Race sikerült a legjobban a magyaroknak, a GM-Szintézis 6., a GM-TH, igaz egy körrel lemaradva. A GM-A-KTÍV csapata ismét motorcserére kényszerült, és így minden esélyük elszállt a jó eredmény eléréséhez, pedig a remek taktikának és a megbízható tempójuknak köszönhetően 4. helyen is álltak a versenyben.

A Short Raceket végül az SRT-B&B nyerte 3-as győzelemmel, 2. lett a TRT két dobogós helyével, a 3. pedig a Cashpiont Racing lett a műszaki hibák ellenére is. A GM-Szintézis az összetett 13., a GM-TH a 14. a GM-A-KTÍV pedig a 20. helyet szerezte meg.

Vasárnap az újdonságnak számító sprintversenyek következtek, nem kis izgalmakat tartogatva. Az első futam rajtsorrendjét az előző napi végeredmény határozta meg, így a hazai csapatok nem túl kedvező pozíciókban várták a versenyeket.

Az első futamot a GM-Szintézisnél Szűcs Gábor futotta. Fantasztikus rajtot követően végül a 7. helyen zárt a Youngsters-Gebrüder és a TRT mögött mindössze 0.1 tizedmásodperccel. A második futamban Bertalan Gábor egy helyet javítva 6.-ként érte el a kockás zászlót, ami később az SRT kizárását követően ötödikre módosult. A 3. versenyen 5. helyen ért célba a Szintézis Bertalan Balázs révén.

Az ezen a futamon nehézsúlyban debütáló Rajnai Máté még egy helyet javítva 4.-ként ért célba. Az ötödik sprint után, ahol Szűcs Gábor 3. lett a csapat az összetettben is átvette a 3. helyet. Bertalan Gábor egy stop and go büntetést kapott sárgazászlós előzésért, majd az emiatt 17. helyről startoló Szabó Gábort egy villámrajtot követően, ahol a 7. pozícióba ugrott előre, egy szétrobbanó motor szilánkja okozta defekt hátráltatta, így visszacsúszott ismét a 17. helyre.

A fináléban Bertalan Balázs végül behozta 5.-nak a gépet a gumikopással erősen küszködve. Összesítettben egy 6. helyet sikerült megmenteni, a GM-TH konstans jó eredményekkel 8., míg a GM-A-KTÍV hétvégéjét végi jellemző motorproblémák után a 16. helyre verekedte fel magát. A Sprintet végül a hibátlanul teljesítő Cashpoint Racing nyerte az Abrevis p.b. Pocolocos és az SRT – B&B előtt.

A GM-Szintézis megkapta a főszervező különdíját, a Team of the Race tányérját is.

RECHNITZ, SHORT RACE, VÉGEREDMÉNY

1 39 SRT - B&B 150
2 2 TRT 110
3 1 Cashpoint Racing 94
4 33 Ladies 94
5 8 Gerstinger 2 86
6 32 Abrevis p.b. Pocolocos 84
7 66 Abrevis p.b. Kartfriends 84
8 13 Hotkart 82
9 7 Gerstinger 78
10 51 ORF 74
11 25 Team Aurora 74
12 50 Youngsters - Gebrüder Weiss 72
13 19 GM-SZINTÉZIS 69
14 6 Underdogs 66
15 48 GM-TH 57
16 11 Team ELF 50
17 44 Medlog 47
18 5 Youngsters 46
19 31 Hotkart 2 43
20 18 GM-A-KTIV 40
21 56 Youngsters New 39

SPRINTVERSENYEK

1 1 Cashpoint Racing 356
2 32 Abrevis p.b. Pocolocos 339
3 39 SRT - B&B 335
4 7 Gerstinger 248
5 8 Gerstinger 2 237
6 19 GM-SZINTÉZIS 236
7 2 TRT 228
8 48 GM-TH 221
9 50 Youngsters-Gebrüder Weiss 197
10 51 ORF 185
11 44 Medlog 180
12 33 Ladies 168
13 66 Abrevis p.b. Kartfriends 163
14 11 Team ELF 153
15 9 Die Feldherren 139
16 18 GM-A-KTIV 132
17 5 Youngsters 131
18 6 Underdogs 115
19 56 Youngsters New 111
20 31 Hotkart 2 105
21 13 Hotkart 95
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik