Kamiont húztak, koffert cipeltek, hordót emeltek – a legerősebb magyar hölgyek

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.12.10. 20:18
Szombaton rendezték Sárbogárdon a Strongwoman Országos bajnokság döntőjét, ami egyben a Közép-európai Erősember-szervezet (CESA) által szervezett Strongwoman Liga utolsó fordulója is volt – videó!

A nyolcszázezer forint összdíjazású Strongwoman Ob döntőjében több kategóriában mérték össze erejüket az ország legerősebb hölgyei: kacsa súly tartás (70 kg), súlypakolás platformra (110cm platformra 40kg- 50kg-60kg-70kg zsák), kamionhúzás hámmal, vegyes nyomás (2x12kg egykezes, 25kg hordó fej fölé, rönk 35kg), lengőcieplés (120 kg)/koffercipelés (2x 60kg-10-10m) szerepelt a programban. A hölgyek két súlycsoportban, 70 kg alatti és 70 kg fölötti kategóriában nevezhettek.

A 70 kg alatti súlycsoportban a Deli Team versenyzője, Balogh Dóra nyerte meg az összetett bajnoki címet és a Strongwoman Liga versenysorozatot is, megelőzve a hazai közönség előtt versenyző Szalai Adriennt. Balogh a Strongwoman Ligában egy fordulót leszámítva az összes versenyen győzött. A 70 kg fölötti súlycsoportban pedig Bordás Dorina lett a bajnok, akinek a mostani volt a 14., egyben az utolsó versenyhétvégéje ebben az idényben, a jászberényi versenyző Sárbogárdon a lengőcipelést leszámítva mindegyik számban maximális pontszámmal végzett az élen.

Fotó/videó: Prémium Média

https://www.youtube.com/watch?v=l9loDjP6yh8&t=1s

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik