Beálltak a combjai, fáradt, lassult, de így is nyert a Balaton-kerülő versenyen

Vágólapra másolva!
2023.10.17. 19:28
Tíz nappal a világkupa-győzelem után Beda Szabolcs 16:19:37-es idővel győzött a MyWay 160 kilométeres távján.

Tíz nappal a balatonfüredi EMU hatnapos világkupa megnyerése után máris versenyzett, magabiztosan nyerte meg a MyWay százhatvan kilométeres távját. Elég volt ez a rövid idő a regerációhoz?

Nem lehetett könnyű több mint száz kilométert lefutni fájó combokkal…

Előfordult már hasonló velem, például kétezerhúszban az első Ultrabalatonomon sokkal rosszabb volt. Akkor a végén örültem, hogy nyolcperces tempóban tudtam haladni… Most azzal vigasztaltam magam, hogy akkoriban az Ub-n sokkal rosszabb volt a helyzet, és mégis végigmentem, illetve azzal, hogy a hatnapossal ellentétben itt csak egyetlen éjszakát kell végigfutni. Voltak hullámvölgyek, előfordult, hogy jobb volt a lábam, akkor tudtam rendesen haladni, amikor rosszabb lett a helyzet, visszavettem a tempóból, és próbáltam lazítani. A lejtőkön volt a legrosszabb, annyira be voltak állva a combjaim, hogy már fájtak. A végén, száznegyvenöt kilométernél fel kellett futni Vászoly, majd lefelé Dörgicse irányába, hát azt a szakaszt nagyon megszenvedtem, de örültem, hogy már közel a cél.

Elképesztő éve van: győzött a hatórás, a száz kilométeres és a tizenkét órás országos bajnokságon, harmadik lett az Ultrabalatonon, később a Bács-Kiskun Ultrát és a negyvennyolc órás világbajnokságot nyerte meg, a jubileumi Szőlőskör ötven kilométeres távján is aranyérmet szerzett, majd a balatonfüredi EMU hatnapos világkupán diadalmaskodott, legutóbb pedig a MyWay 160 kilométeres távján. Még felsorolni is nehéz volt, hát még lefutni… Tervez még valamit erre az esztendőre?

Lesznek még versenyeim, ám ezeknek már nem lesz nagy tétje. A Spar Maraton jó edzés volt, holtpont nélkül teljesítettem a távot, úgy tűnik, sikerült mostanra teljesen regenerálódnom, továbbá az október végi Balatonfüredi Ultrafutó Fesztiválon is ott leszek, várhatóan a tizenkét órás kategóriában. Ennyi elég is volt az évre, jöhet egy kis pihenés, aztán készülök a következő futószezonra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik