Bármikor megismételné a sáros, dagonyás versenyt a tihanyi győztes

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.06.22. 20:26
Kelemen Anett húsz körrel nyerte meg az idei 1 Way Ticketet, és már a saját szervezésű eseményére koncentrál.

Húsz kört tett meg a 1 Way Ticketen, így megnyerte a tihanyi backyard versenyt. A győzelem volt a célja a rajt előtt?

Nem titkolt vágyam volt a győzelem, de nem ez volt az elsődleges célom – mondta Kelemen Anett. – A legfontosabb, hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek. A backyard kategóriában kétszázharmincöt kilométer az egyéni rekordom, az edzőmmel beszéltünk róla, hogy jó lenne háromszázat megtenni. Nagy ugrás lett volna, és amikor a rajt előtti napokban láttam az időjárás-előrejelzést, már tudtam, hogy nem lesz meg. Tudtam, hogy eső esetén csúszós, veszélyes pálya vár ránk, így is történt.

A körülmények valóban nem voltak ideálisak, eső, sár és dagonya fogadta a futókat.

Nagyon nehéz volt a pálya. Kétszer is leszakadt az ég, a második adag zuhé elég bőséges volt. Az első sem volt piskóta, ám azután kisütött a nap, elkezdett száradni a pálya, reménykedtünk, hogy innentől jó idő és könnyebb dolgunk lesz.

Aztán megérkezett a második adag eső, mocskosak és sárosak lettünk, sokaknak elment a kedve a futástól.

A mezőny ekkor meg is fogyatkozott, irtó nehéz volt futni. Ráadásul be is sötétedett, fejlámpával pedig nehezebb haladni. Veszélyessé vált a pálya, figyelni kellett, hogy ne legyen sérülés.

A közösségi oldalán azt írta: „Egyszer biztos megszépül”. Mikor?

Már megszépült a verseny. Tök jókat beszélgettünk, jót futottunk, remek volt a hangulat. Jó kis csapat jött össze, bármikor teljesíteném ismét ezt a húsz kört.

Nem unatkozik mostanában, ugyanis június huszonnegyedikén tartják meg az ön szervezésében a Bács Kiskun Ultrát.

Ez a verseny az én találmányom. Sokat járok azon a környéken, és látom, hogy nincs kihasználva arrafelé a kerékpárút. Egy éve szervezzük a Bács Kiskun Ultrát, és valóban, az esemény június huszonnegyedikén lesz. Három táv közül választhatnak a futók, nyolcvan és ötven kilométeren, valamint félmaratonin indulhatnak.

A leghosszabb távon váltóban is lehet indulni, ennek a rajtja Kiskőrösön lesz, a középsőnek a kiskunhalasi Horváth Lovastanyán, míg a félmaratoninak Bócsán.

Ami a futást illeti, milyen célokat tűzött ki maga elé?

Backyard versenyt még mindenképpen szeretnék teljesíteni ebben az évben, ám azt még nem tudom, hogy Lókúton vagy Gyepükajánban. A Korinthoszon hatodik alkalommal leszek ott, sajnálom, hogy utoljára rendezik meg a százhatvan kilométeres távot. Az ősszel a MyWay240 keretében megkerülöm a Balatont, ezeken kívül több kisebb versenyen is részt veszek.

Nemrég interjút közöltünk Geszti Péterrel, a férfi győztessel is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik