A testépítés 5 nagy meglepetése: Schwarzi és Coleman sem volt legyőzhetetlen

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 19:24
Mint minden sportágban, így természetesen a testépítőversenyeken is voltak már nagy meglepetések. A barbend.com ezek közül gyűjtötte össze a legemlékezetesebbeket.

FRANK ZANE LEGYŐZI ARNOLD SCHWARZENEGGERT


Az 1968-as Mr. Universe-versenyen már Arnold Schwarzenegger volt a legnagyobb esélyes, dacára annak, hogy a huszonegy éves osztrák testépítő még csak akkoriban kezdte el bontogatni a szárnyait. Végül nem érvényesült a papírforma, Frank Zane lett az első, Schwarzeneggernek pedig be kellett érnie a második hellyel. Jelentős viadalon mindössze háromszor kapott ki, ez volt az egyik. Frank Zane később elmondta, hogy ezen a versenyen még nem tekintett vetélytársként az osztrák sportemberre, aki bár nagy volt, de még nem voltak elég kidolgozottak az izmai.


LENDA MURRAY ELSŐ MS. OLYMPIA-GYŐZELME


A hatszoros Ms. Olympia-győztes Cory Everson visszavonulása után Bev Francis volt az 1990-es verseny legnagyobb esélyese. Ám végül nem ő nyert, hanem az akkor először induló Lenda Murray. Az amerikai testépítőt manapság már senkinek sem kell bemutatni, a sportág koronázatlan királynőjeként összesen nyolc alkalommal nyerte meg a hölgyek legrangosabb testépítőversenyét, és 1990 után még sorozatban öt alkalommal diadalmaskodott.


RONNIE COLEMAN MEGVERI FLEX WHEELERT


A sportágat évekig uraló Dorian Yates visszavonulása után 1998-ban megnyílt a győzelem kapuja a következő generáció képviselői előtt. A legnagyobb esélyes Flex Wheeler volt, ám nagy meglepetésre nem ő, hanem az akkor még abszolút esélytelennek tartott Ronnie Coleman győzött. Sokatmondó, hogy Coleman egy évvel korábban csak kilencedik volt, és a többiek nem igazán tekintettek rá vetélytársként. Utána viszont minden megváltozott.
Az amerikai testépítő sorozatban nyolcszor diadalmaskodott, és ma már a sportág egyik legnagyobb legendájának számít, Flex Wheeler pedig többször is a dobogón végzett, de egyszer sem tudta megnyerni a Mr. Olympiát.


JAY CUTLER LETASZÍTJA A TRÓNRÓL RONNIE COLEMANT


Ronnie Coleman sorozatban nyolcszor nyert a Mr. Olympián, és ha 2006-ban is győzött volna, kilenc sikerrel abszolút rekorder lenne, megelőzve Lee Haney-t. Ám ez nem jött neki össze, a 2006-os verseny előtt állítólag sérüléssel bajlódott, ő azonban ezt tagadta. Végül második lett, Jay Cutler volt az, aki nyolc év után letaszította őt a trónról, és utána 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is első lett. Érdekesség, hogy a 2006-os volt a második olyan verseny, amikor valaki a színpadon legyőzte a regnáló bajnokot (a többi alkalommal nem indult a címvédő). Erre ezt megelőzően 1970-ben került sor, amikor Arnold Schwarzenegger nyert, véget vetve Sergio Oliva három évig tartó egyeduralmának.


SHAWN RHODEN GYŐZ PHIL HEATH ELLEN


Nagy lehetőség előtt állt Phil Heath 2018-ban. Nyolcadik alkalommal nyerhette volna meg a Mr. Olympiát, ezzel megelőzte volna a hétszeres győztes Arnold Schwarzeneggert, és utolérte volna a két rekordert, Ronnie Colemant és Lee Haney-t. A nyolcadik sikere azonban nem jött össze, 2018-ban Shawn Rhoden lett az győztes. Más kérdés, hogy utána elég szerencsétlenül alakult az élete és a pályafutása. Még abban az évben szexuális zaklatással vádolták, ezért nem is indulhatott a 2019-es versenyen, majd 2021-ben, mindössze negyvenhat évesen szívrohamban vesztette életét.


Nemrég írtunk arról a Csupasporton, hogy száz évig élne a hetvenes évek egyik ikonikus izomkolosszusa, Robby Robinson, aki ma, 76 évesen is elképesztő formában van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik