Amikor más meg sem próbálná, nekiment a privát Ultrabalatonnak

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 13:34
Spisák Emil minden idők harmadik legjobb idejét érte el januárban.

Spisák Emil idén elsőként teljesítette a privát Ultrabalatont, s 23 óra 42 perc 32 másodperccel minden idők harmadik legjobb idejét érte el a PUB-on.

Kezdjük az elején: mikor kezdte el a futást és miért?
Súlyproblémák miatt kezdtem – mondta Spisák Emil. – Jelentkeztem a jelenlegi munkahelyemre, ahol kemény fizikai szintfelmérő volt, s csak harmadjára sikerült. Akkor döntöttem el, hogy megszabadulok a súlyfeleslegtől. Az egyik ismerősöm ajánlotta a futást. 1998-ban elkezdtem, de jött egy megtorpanás, s kétezerkettőben újrakezdtem. Ekkor egy év alatt húsz kiló ment le. Először gyűlöltem futni, de egyszer csak átfordult a dolog, és a szenvedélyemmé vált. Már egy ideje lefogytam, de a futás megmaradt.

Hogyan keveredett az ultrafutás világába?
Akkoriban nem volt annyi verseny, mint manapság, nem rendeztek minden hétvégén eseményt. Volt a budapesti félmaratoni és maratoni, ezeken részt is vettem. Sokáig nem érdekelt az ultra, nem gondoltam, hogy valaha képes leszek ennyit futni. Kétezertizennégyben az OptiVita Ultrafutó Kupa Székesfehérváron rendezett hatórás versenyén teljesítettem az első ultrámat. Szörnyű volt, ötvenkét kilométert futottam, s az összes létező hibát elkövettem. Azt hittem, sosem telik el a hat óra… Azonban ez is megszépült egy idő után.

Eljutott egészen az Ultrabalatonig.
Az OptiVita Ultrafutó Kupa néhány versenyén részt vettem, de nem mertem hat óránál többet futni. Úgy éreztem ez a plafon. Az első valódi ultrámnak a 2021-es Ultrabalatont nevezném. Előtte hatórás verseny volt a legtöbb, amit teljesítettem, szóval az Ub előtt kimaradt jó néhány lépcsőfok. Nagy célom volt az Ultrabalaton teljesítése, s mindképpen azt akartam, hogy ha egyszer lefutom, ne szenvedős legyen, élvezzem. Jó formában éreztem magam, így tudtam, hogy ez a megfelelő idő a teljesítésre. Elképesztően jól sikerült a verseny. Olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Szinte tökéletesre sikeredett, nem volt hullámvölgy, nem sétáltam bele, remekül éreztem magam. Huszonkét óra harmincöt perc alatt értem be.

Miért döntött úgy, hogy januárban privát Ultrabalatont fut?
A tavalyi Ub sajnos kimaradt nekem, szerencsétlen volt az időzítés, a verseny napján volt a nagyobbik lányom ballagása, így nem tudtam rajta elindulni. Azt éreztem, muszáj mielőbb teljesítenem egy Balaton-kört.

Vártam, hogy kitegyék az időpontokat, ám mire észbe kaptam, már csak a januári időpont maradt szabadon. Nyilván okkal nem vállalta ezt senki…

Azonban engem nem érdekelt az időjárás, nem foglalkoztam semmivel, biztos voltam benne, hogy jelentkezem. Fizikailag jól bírtam, volt néhány kisebb hullámvölgy, de ez természetes ilyen hosszú távon. Volt egy kis gyomorproblémám, ám remekül és időben ismertük fel, hogy váltanunk kell a frissítésen. Egyszer beállt a combom, de nem volt vészes.

Az időeredményét elnézve jó döntés volt a téli időpont.
Tavaly májusban hátsérülést szenvedtem, ami miatt három hónap kimaradt, így nem tudtam, hogy milyen formában vagyok, reméltem, nem érződik majd a kihagyás. Szerencsére fantasztikusan sikerült, tökéletesen éreztem magam futás közben, habár volt néhány nehezítő tényező, gondolok itt elsősorban az időjárásra. Nappal hiába sütött a nap, hideg volt, ráadásul volt egy kis szembeszél is, illetve korán sötétedik, emiatt körülbelül tizennégy órát kellett sötétben futnom, éjszaka pedig még hidegebb volt. Megnehezítette a dolgomat, hogy éjszaka lefagyott a kerékpárút, így szinte csak totyogva tudtam haladni, figyeltem, nehogy megcsússzak.

Ami az időeredményt illeti, tűzött ki valamilyen célt?
Családi programként képzeltem el, nem foglalkoztam az időeredménnyel. Egy célom volt: beérni a harminckét órás szintidőn belül. A feleségem, a kisebbik lányom és a feleségem egyik barátnője kísért, három hölggyel teljesítettem a privát Ub-t. Közülük az egyikük mindig jött kerékpárral mellettem, ketten pedig autóval.

Milyen versenyeken lesz ott ebben az évben?
A májusi Ultrabalatonon erősen gondolkozom, nem tudom, a testem addigra megfelelően regenerálódik-e.

Az Ultra Tisza-tó eseményen ott leszek, a feleségem első ultráját futja a versenyen, s megígértem neki, hogy én is teljesítem vele.

Továbbá az Ultra Lupa-tó is valószínűleg meglesz. A továbbiakat meglátom majd, mindent az aktuális formámhoz igazítok. Bőven benne van a pakliban, hogy más versenyeken is ott leszek.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik