Nemcsak művelni, nézni is izgalmas – a legjobb extrémsport-filmek

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2022.12.08. 09:39
Hetes listánk tematikájába hegymászás, szörf, hódeszka és síelés is került.

Bár az extrém sportok rendkívül látványosak, a testközeli élményt szívesen hagyjuk meg azoknak a vakmerő sportembereknek, akik örömmel veszik fel a küzdelmet az óriási hullámokkal, sziklákkal, hóval és jéghegyekkel.

Szerencsére számos filmrendezőt ihletett meg mások bátorsága, aminek eredményeképpen rengeteg lebilincselő játék- és dokumentumfilm született.

A lista bármikor bővíthető, mi most – a teljesség igénye nélkül – a szívünkhöz legközelebb állókat mutatjuk be.

The man who skied down Everest (1975)

A lenyűgöző dokumentumfilm a japán alpinista és síelő Miura Juicsiróról és csapatáról szól, akik azért mászták meg a Mount Everestet, hogy aztán síelve jöjjenek le onnan. Pontosabban csak Miurának sikerült a mutatvány, ő 1800 métert síelt lefelé a 45 fokos, jeges lejtőn. Mindössze három percre volt szüksége, hogy megtegye a csaknem két kilométeres távot, majd siklóernyővel folytatta az ereszkedést. Az 1975-ben készült dokumentumfilm ezt az öt évvel korábbi tettet örökíti meg.

A film teljes hosszában itt tekinthető meg.

Holtpont (1991)

Jóllehet a Patrick Swayze-t és Keanu Reevest (a fenti képen) felvonultató maradandó alkotás (angol címe: Break Point) műfaját tekintve akciófilm, a szörfös háttértörténet révén sokan az extrém sportokat bemutató alkotások közé sorolják. Keanu Reeves egy FBI-titkosügynököt alakít, és ahhoz, hogy leleplezzen egy bankrablócsapatot – amelynek a tagjai szörfösöknek álcázzák magukat –, meg kell tanulnia a hullámok hátán lovagolni, hogy be tudjon épülni a bandába. Mehet a bakancslistánkra!

Ízelítő itt.

127 óra (2010)

Aron Ralston (James Franco) egyedül vág neki az Utah államban lévő kanyonok meghódításának. Mászás közben egy rossz mozdulat következtében megcsúszik, és az esést követően balszerencséjére egyik karja egy sziklavájatba szorul. Ralston végül megmenekül, ám hogy mekkora árat kell fizetnie érte, nem mondjuk el…

Az angol nyelvű filmelőzetest itt nézhetik meg.

The Art of Flight (2001)

A Red Bull anyagi támogatásával készült amerikai dokumentumfilm angol címe kissé félrevezető (magyarul: A repülés művészete), hiszen nem repülőkről, hanem repkedő hódeszkásokról szól. Az ikonikus hódeszkást, Travis Rice-t is középpontjába állító alkotás – amelyet két évig forgattak – megmutatja, hogy ebben a sportban tényleg nincs lehetetlen, és a snowboardosok sokszor testi épségüket kockáztatják egy-egy sikeres mutatványért.

Az angol nyelvű filmelőzetest itt találják.

Steep (2007)

Nem túlzás állítani, hogy a Steep alapműnek számít az extrém síelés hódolóinak körében. Mindazon túl, hogy alaposan körüljárja a sportág történetét, pszichológiai betekintést enged abba is, miért vonzza a veszély az embereket. Slusszponként még az extrém síelés atyjával, Bill Briggsszel is megismerkedhetünk közelebbről.

Ez itt a film rövid trélere.

Jég és föld között (2000)

A Vertical limit című film az egyik legszívszorítóbb hegymászótörténet, amely arról tesz tanúbizonyságot, hogy bár a tragikus kimenetelű hegymászóbalesetek riasztó emlékeitől sosem szabadulhatunk meg, ha legyőzzük legbelső félelmeinket, és újra szembenézünk a halállal, jól is kijöhetünk belőle. A poént nem szeretnénk lelőni, inkább nézzék meg a filmet.

Stallone a Cliffhangerben (Fotók: AFP)

Cliffhanger (1993)

A végére egy örökzöld darabot hagytunk, amelyet itthon 1993-ban mutattak be a mozikban, de sokan videókazettán is beszerezték a filmet, amelyet aztán otthon rongyosra néztek. Nem ok nélkül. A Függő játszmaként elhíresült mű főszereplője Sylvester Stallone, aki a Sziklás-hegység egyik mentőosztagának rendkívül lelkiismeretes hegyimentője. Miután egy alkalommal nem tud megmenteni egy amatőr hegymászót, csalódottságában otthagyja a csapatot, ám nem sokáig marad távol. Hívószó nélkül tér vissza a többiek közé, amikor a hegyek között lezuhan egy repülőgép, és meg kell menteni a túlélőket.

Előzetes itt!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik