Szabó Zsófiának kudarc volt ez az év, abbahagyhatja a bringázást

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.10.01. 14:20
A magyar kerékpáros idényét betegségek és sérülések tarkították, jelenlegi csapata jövőre megszűnik, így kérdés, egyáltalán folytatja-e karrierjét.

Szabó Zsófia mögött nincs jó szezon. A magyar bringás sérülésekkel és betegségekkel küzdött, emiatt nem ért el kiemelkedő eredményeket 2022-ben. Az Andy Schleck-CP NVST-Immo Losch bringása elmondta, jelenlegi csapata jövőre megszűnik, így kérdőjeles a jövője.

„Nem volt valami jó évem – mondta a Csupasportnak Szabó Zsófia. – Múlt év decemberében volt egy műtétem, ami miatt később tudtam elkezdeni az alapozást, így februárban voltam először edzőtáborban. Kiesett néhány hét, amit meg is éreztem. Ahhoz képest nem kezdtem rosszul, az egyik legnépszerűbb belga országúti versenyen, a La Fléche Wallonne-on elindultam, és sikerült is végigmennem. Hatalmas élmény volt ott tekerni, remek hangulatot teremtett a sok szurkoló. Itt van a híres Mur de Huy nevű emelkedő, amelyre háromszor is fel kellett tekernem. Bár a verseny előtt gyomorproblémáim voltak, sikerült tisztesen helytállnom.”

Majd írta a szakdolgozatát, befejezte az egyetemet, így a versenyzés valamelyest háttérbe szorult. Ennek ellenére a záróvizsgája előtt egy héttel még Londonban elindult; Angliában nemcsak a versenyzés ment jól neki, egyáltalán nagy élmény volt a szigetországban tekernie. Ezek után elkapta a koronavírust, a betegség következtében pedig májmegnagyobbodása lett.

„Októberben lenne lehetőségem versenyezni, ám nem vagyok jó formában, így nem sok értelmét látjuk, hogy bringára üljek. Ismét fel kell építenem magam, bár sokat gondolkodtam az utóbbi időben a jövőmről. Nagy kudarc ez az év, nehéz megemésztenem, hogy vissza kell lépnem egyet. Nem mindegy, hogy milyen klubcsapattal sikerül megegyeznem, ha nem tudnék ahhoz szerződni, amelyikhez vágyom, az is benne van a pakliban, hogy abbahagyom a bringázást” – tette hozzá.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik