Így nyaral egy bringás a Kanári-szigeteken

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.11.13. 10:54
Danny MacAskill neve jól ismert extrém bringás körökben – esetében a nyaralás sem átlagos, nem visz magával gumimatracot és napolajat, még várost nézni is két keréken indul el.

Danny MacAskill 2015-ben a Kanári-szigetek legnagyobb szigetére, Gran Canariára ment, annak is a legnagyobb városába, Las Palmasba.

Nem átlagos nyaralás volt, legalábbis a városnézés igazán különlegesnek mondható: bringára pattant, úgy kerekezte végig a 380 ezer lakosú települést.

Nem is ő lett volna, ha az aszfaltot választja, inkább úgy döntött, felülről nézi meg a várost, és a háztetőkön ugrál keresztül-kasul a bringájával.

„Leginkább a kellemes időjárás miatt választottuk a helyszínt, ehhez képest elég sokat esett az eső a forgatás alatt – emlékezett vissza MacAskill. – A helyszínnek is különlegesnek kellett lennie, mert olyan lapos tetőkre volt szükségünk, amelyek elég közel vannak egymáshoz, hogy a biciklivel is megtaláljam az utat az épületek között.”

 

 

A forgatással kapcsolatban a skót bringás elmesélte, hogy egyenként kopogtak be minden lakásba, megkérdezték, forgathatnak-e a tetőn, és meglepetésére mindenhol szívesen fogadták őket.

A városnézés utolsó ugrását, a „Nagy finálét” külön megnézhetik a Csupasporton, ide kattintva!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik