Elképesztő 160 kilométerek a Korinthoszon

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.08.07. 23:28
A férfiaknál Erős Tibor ideje 13:10:14, a hölgyeknél Maráz Zsuzsannáé 15:56:17, mindkettő pályarekord. Erős Tibor ráadásul életében először futott száz kilométernél hosszabb távot.

Nagyszerű női és férfirekordot láthattunk az idei Korinthoszon. A férfiaknál Erős Tibor, a nőknél edzője, Maráz Zsuzsanna is pályacsúccsal győzött 160 kilométeren. A versenyzők célba érkezése után nem sokkal az esemény szervezője, Márkus „Öcsi” értékelte a megméretést a Csupasportnak, majd a díjátadó után Erős Tibor is nyilatkozott oldalunknak.

„Tibi elképesztő 13:10:14 alatt ért be, bőven öt percen belüli ezreket produkált – nyilatkozta Márkus.

Kimondani is óriási, több, mint harminchárom perccel javította meg Csécsei Zoltán tavalyi rekordját.

Százhatvan kilométeren ilyen hőségben, ilyen burkolaton ez a teljestmény káprázatos. Néhol murvás, néhol aszfaltos, ez az idő a világelitre jellemző. Maráz Zsuzsi 15:56:17-es ideje azt jelenti, hogy hat perc alatti ezreket produkált. Fantasztikus eredmény, ami szintén emeli a rendezvény színvonalát. Azért a rajtlistán látszódott, hogy megrostálta a mezőnyt a meleg, de sikeres Korinthoszt zártunk, remek eredményekkel.”

A rajtlistán a verseny előtt olvashattuk két kiváló ultrafutó, Bódis Tamás és Csécsei Zolán nevét is, ám velük nem találkozhattuk az eseményen.

„Bódis Tamás és Csécsei Zoltán is sérüléssel bajlódik, így nem tudták vállalni a versenyt. Fontosabb megméretésre készülnek, nem akartak kockáztatni, nehogy később még nagyobb problémájuk legyen.”

A díjátadó után a százhatvan kilométeren hatalmas pályacsúcsot teljesítő Erős Tibor elmondta, életében először futott száz kilométernél hosszabb távot.

„Sosem futottam még száz kilométernél hosszabb távot, kétszer nyertem százon országos bajnokságot – nyilatkozta percekkel a trófea átvétele után Erős Tibor. – Két éve Maráz Zsuzsanna az edzőm, lépésről lépésre haladunk, a célunk a Spartathlon. Januárban szólt, hogy nincs-e kedvem indulni a Korinthoszon, majd úgy döntöttünk, hogy benevezünk. Megmondom őszintén, titkon az volt a célunk, hogy ő is és én is pályacsúcsot futunk, ez sikerült, emiatt nagyon boldogok vagyunk.”

A 45 éves sportember első alkalommal vett részt a Korinthoszon, így még fantasztikusabb ez az eredmény.

„Minden új volt, van még mit tanulnom. Aszfalthoz vagyok szokva, ez teljesen más volt, ilyen talajviszonyok nincsenek még a lábamban. Az első nyolcvan kilométert hat óra huszonöt perc alatt teljesítettem, a tervek szerint haladtam 4:40-4:45-ös átlaggal. Úgy érzem, nem voltam eléggé felkészülve a nagy melegre, volt, hogy azt hittem, sosem lesz vége.

A végén nehézséget okozott a hegy, amit meg kellett mászni. Jó lett volna, ha tizenkettessel kezdődik az eredményem, tíz percen múlt, jövőre már csak ezért is visszatérnék.

Boldog vagyok, hogy sikerült Csécsei Zoltán tavalyi rekordját megdöntenem. Éppen néhány perce ért véget a gála, ahol átadták a díjakat, óriási pillanat volt, ahogy Maráz Zsuzsival, mint mester és tanítványa átvettük az első helyért járó trófeákat, ráadásul mindketten pályacsúccsal nyertünk.”

Erős Tibor elmondta, a célba érkezéskor jópofa dolog történt.

„Amikor jöttünk le Budapestről, éppen azon viccelődtem, hogy lehetne a verseny után az a szalagcím, hogy »erős kezdés, erős befejezés« – nos, a szpíker a célba érkezésemkor éppen ezt mondta.”

A sportember korábban még nem találkozott ilyen jó szervezéssel, mint a Korinthoszon.

„Nem tisztult le bennem, fel kell még dolgoznom, hogy mit értem el. Amikor százegy kilométernél jártam, arra gondoltam, hogy ez életem eddigi leghosszabb távja. Eddig a körözős versenyek mentek jól, például a százas ob, ahol 1.7 kilométeren körözünk.

Ez volt az első olyan versenyem, amelyen A-ból B-be kellett érni, ráadásul először futottam fejlámpával. Kiléptem a komfortzónámból, kijött a lépés, elképesztő.

Négyszáz ember előtt vehettem át ezt a hatalmas kupát, életemben nem volt még ekkora trófeám. Fantasztikus volt az óriási tapsvihar a díjátadón, ráadásul kiváló sportemberek gratuláltak. Márkus Öcsi úgy megölelt a végén, hogy alig kaptam levegőt, majd azt mondta, büszke rám. Egyértelműen ez a legjobb verseny. Kiváló a szervezés, családias a körítés, mindenre figyelnek. Emlékezetesre sikerült az első Korinthoszom.”

Második lett Drexler Gábor, harmadik pedig Simon György – érdekesség, a női győztes Maráz Zsuzsa az abszolút kategóriában negyedik lett.

A 80 kilométeres versenyben Kohári Szabolcs (6:38:49), a nőknél Kóródi Ágnes győzött (7:04:25).

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik