Cseppet sem vonzó jeges futóversenyek

Vágólapra másolva!
2021.06.22. 19:32
Szárazföld helyett befagyott tengeren vezető útvonal, akár mínusz 40 fokos hideg vagy jegesmedvetámadás-veszély – nem épp ideális körülmények, mégis néhányan megpróbálkoznak a kihívással.

Az izzasztó kánikulában legfeljebb álmainkban szerepel valamilyen hideg hely, ám az alább következő jeges kihívások még a forróságban sem tűnnek vonzónak.

A Red Bull két évvel ezelőtt gyűjtötte össze a világ leghidegebb körülmények között zajló futóversenyeit, márpedig annyira nem lehet meleg, hogy az átlagember élőben akarja megtapasztalni őket. Következzen három csontig hatoló hidegben zajló futóverseny.

 

Északi-sarki maratoni (North Pole Marathon)

A nevéhez méltóan az Északi-sarkvidéken zajló futóversenyen a futóknak tényleg brutális hidegben kell szedniük a lábukat, a hőmérséklet ugyanis mínusz 25 és mínusz 40 fok között ingadozik, ám a szél miatt ezt mínusz 60-nak is érezhetik.

 

Fotó: shutterstock

 

A lábfagyasztó hidegben és a szárazföld helyett a tenger befagyott vizén, a jégtáblákon vezető útvonalon kívül „apróbb” kihívást jelent, hogy jegesmedve-támadástól is lehet tartani. A szervező, a helyszínen az első maratonit futó Richard Donovan is ezt emelte ki korábban az egyik legnagyobb nehézségként. Ez még akkor is fenyegető, ha egyébként fegyveres őrök igyekeznek elijeszteni az állatokat.

Az első eseményt 2003-ban rendezték meg, a következőt 2022. április 13-án tartják, s a résztvevőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen a nevezés 16 900 euróba (csaknem hatmillió forint) kerül…

 

The Hypothermic Half Marathon

Beszédes nevű a félmaratoni, amelyet Kanada több városában rendeznek meg, ám a leghidegebb körülmények többnyire a híresen fagyos Winnipegben fogadják a futókat. A hely egyébként tényleg annyira hideg, hogy a NASA is elnevezett egy részt róla a Marson, miután olyan hideget mértek, mint a vörös bolygón. Előfordult, hogy a versenyzők mínusz 47 fokban álltak rajthoz, ám ez sem zavarta a több mint 500 indulót.

 

Szibériai jeges félmaratoni (Siberian Ice Marathon)

Ha Szibéria, akkor hideg, erre a jeges maratoni sem cáfol rá, hiszen előfordult, hogy mínusz 32 fokban startoltak a futók a januári félmaratonin Omszkban (maratonit is szoktak tartani), ahol a tervek szerint január 7-én rendezik meg a következő versenyt. A világjárvány előtt a hazai indulókon kívül a világ minden tájáról érkeztek az eseményre, hogy a hólepte város történelmi városközpontjában fussanak.

 

Fotó: shutterstock

 

Az első eseményt még 1991-ben szervezték meg, de 2001-ben, amikor mínusz 39 fokban rajtoltak a futók, megkapta a világ leghidegebb versenye címet. Ez az a viadal, amelyen a mínusz 4 fok már sosem látott melegnek számít…

A jeges kihívások egyik legvadabbikáról, a Yukon Arctic Ultráról korábban itt írtunk.

Címlapfotó: The Hypothermic Half Marathon/shutterstock

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik