Futómellények, kavicsok, övek, terepek

Kremlicza LeventeKremlicza Levente
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 09:58
Futóberkekben örök érvényű tanács a kezdőknek: a jó felszerelés aranyat ér. Blogszörfösünk is tudja, hogy a futómellénybe nemcsak víz és egyéb frissítő, hanem néhány kavics is beleférhet alkalomadtán…

Tagja vagyok sok futós csoportnak a Facebookon, és az Instagramon is követek jó néhányat. Régen jómagam is megosztottam élményeimet a futásaimról, manapság valamiért már nem vagyok ilyen aktív. Azonban sokakat „ismerek” régebbről, figyelem a bejegyzéseiket, és örülök, ha valami jól sikerül, drukkolok a versenyeiken, jókat nevetek a vicces bejegyzéseken. Tényleg felér egy közösségi élménnyel, ha az ember csatlakozik a csoportokhoz, hiszen a posztolásoknál és a kommunikációban a közös hobbink a fő csapásirány. Sok kezdő is itt teszi fel a szárnypróbálgatásról árulkodó kérdéseket, tanácsokat, ötleteket kérnek a tapasztalt futóktól. A minap azt kérdezte valaki, hogy miben viszik a cuccaikat, a frissítést a futáshoz. Visszagondoltam, hogy esetemben milyen folyamat vezetett a megoldáshoz, hogy jutottam el a már évek óta állandóan használt Compressport övemhez. Kezdetben a néhány zsepit és a kulcsomat a futógatya zsebébe préseltem, hiszen elég volt ennyi cucc pár kilométerhez.

Aztán egy futóismerősöm úgy elborzadt azon, hogy telefon nélkül járok futni, hogy megesküdtem neki, soha többet nem hagyom otthon, viszem magammal.

Igen ám, de hogyan?

A karra felrakható telefontartók nekem nem jöhettek szóba, mert olyan madárka karjaim vannak, hogy úgyis lecsúszott volna, és csak „idegeltem” volna magam rajta futás közben. Aztán rátaláltam egy rózsaszín, RUN feliratú övtáskára, amit azonnal megvettem. Imádtam, de nem volt igazán futóbarát. Már akkor is elég nagy telefonom volt, és épp hogy bele tudtam préselni. A következő fázis a terepezések időszaka volt, ekkor beléptek az életembe a mellények. Elképesztően okos találmány, évről évre jobbakkal jönnek ki a gyártók.

Én egy Salomon mellénynél ragadtam meg, ebbe bőven fért frissítés, zselé, zsepi, kulcs, telefon, és önvédelem céljából néhány kavics (ezek egy kutyatámadás miatt lettek állandó kellékek).

Évekig használtam, nekem tökéletesen megfelelt. Amit vittem magammal, jól elfért benne, és bármit könnyen elő tudtam kapni belőle. Egy ideje viszont nem futok már ilyen hosszúakat, és terepre is egyre ritkábban járok, ezért átálltam az övre. Ebben is minden elfér, még egy széldzseki is, vagy ha lekapom magamról a karmelegítőt, vékonyabb felsőt, azt is belegyömöszölöm. Szuper találmány, régóta megvan, és azóta ugyan próbáltam lecserélni újabbra, trendibbre, de nem találtam olyan kényelmeset és praktikusat, mint ez. Pedig itt-ott már szakadt, de nekem tökéletesen bevált, ezért ragaszkodom hozzá.
Egy szó, mint száz, biztos remek tanácsokat kapott a kérdező kezdő futó a csoportban – ám később nyilván majd ő is kitapasztalja, neki mi válik be, melyik lesz tökéletes a futásaihoz, és elképzelni sem tudja majd, hogy a kezdet kezdetén hogy lehetett meg nélküle!

BARATRUNNING.COM
A szerzőnek remekül sikerült a téli alapozás, hiszen egyéni csúcsot futott a Turul Trailen, és a tavalyi idején tíz percet javított! A terepet már jól ismerte, tökéletes taktikát választott, és különösebben el sem fáradt a teljesítés alatt!

MINTHAELNEL.WORDPRESS.COM
A 4 peaks of Börzsöny instant kihívás teljesítéséről olvashatunk, a közel 24 kilométeres verziót 4:42 óra alatt sikerült teljesítenie. A szerző természetesen fotókat is készített útközben, amelyeken látszik, bőven voltak még havas szakaszok is.

KIAZMUS.HU
Ha az ember valamit nagyon szeretne, előbb-utóbb megvalósul, még ha más formában is, mint ahogy eltervezte. A szerző régóta szerette volna teljesíteni a Kis-Duna maratont, és most úgy alakult, hogy tesztfutóként végre megfuthatta ezt a szakaszt.

FUTAS.ASROMA.HU
Egy tavaly megrendezett triatlonverseny beszámolóját olvashatjuk, többek között azt, hogy a hőség megnehezítette a versenyzők életét, így a szerzőét is. Ennek ellenére remekül helytállt, a futás tempója – a körülményeket is figyelembe véve – parádésra sikerült!


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


Óvatos duhajkodás oltás után


KREMLICZA LEVENTE


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik