Vas Kata Blanka világkupagyőztes!

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.01.25. 13:23
Bár a belga Doltcini-Van Eyck-Proximus bringása kilencedikként ért célba a terepkerékpáros világkupa-sorozat utolsó, belgiumi állomásán, összesítésben megőrizte első helyét az U23-asok mezőnyében.

Sporttörténelmet írt Vas Kata Blanka, aki a cyclocross (terepkerékpár) világkupa-sorozat utolsó, Overijse-ben tartott állomásán kilencedikként ért célba a nők elitfutamában, ezzel megnyerte az U23-asok összetett versenyét, az abszolút rangsorban pedig az ötödik helyen végzett.

A belga Doltcini-Van Eyck-Proximus bringása kitűnően szerepelt a korosztályos világkupán, és már az utolsó futam előtt bízhatott a győzelemben, mivel a sorozat korábbi állomásain jókora előnyt szerzett vetélytársaival szemben.

A tehetséges bringás a versenyt követően úgy nyilatkozott, ez pályafutása eddigi legszebb eredménye, ám könnyen lehet, hogy a hétvégén sorra kerülő világbajnokságon még ezt is felülmúlja. Esélyesként utazik a vb-re, amelyen leginkább a holland bringásokkal kell megküzdenie a dobogós helyekért. Ideális körülmények között, Spanyolországban készül a hétvégi megméretésre, s mint mondta, a felkészülés miatt kissé fáradtan érkezett a világkupa-sorozat utolsó állomására. Célja, hogy a világbajnokságon a lehető legjobb formáját mutassa.

 

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros-szövetség (MKSZ) elnöke szerint az idei év áttörést hozhat a honi kerékpársportban, hiszen Vas Kata Blanka mellett más fiatal tehetségek – Valter Attila, Peák Barnabás – is csatlakoztak a világelithez. Reményei szerint a magyar kerékpárosok rekordszámú, öt olimpiai kvótát szereznek a tokiói játékokra.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik