Síparadicsom: per a halálesetek miatt

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.20. 17:06
Áprilisban kezdődik az Ischgl-ügy, amelyhez több mint ezren nyújtottak be keresetet az osztrák kormány ellen, miszerint a síparadicsomban kirobbant koronavírus-fertőzést nem kezelte megfelelően.

Márciusban lesz egy éve, hogy a korábban népszerű és pompás osztrák síterep, Ischgl neve eggyé vált a koronavírus-járvánnyal. Bár az osztrák falu azóta mindent megtett, hogy lemossa magáról a kitörés európai gócpontjaként szerzett kétes hírnevet, ismét ráirányul a figyelem, mivel a bíróságon április 9-én kezdődik az Ischgl-ügy tárgyalása. Pontosabban a krone.at beszámolója szerint annak a férfinak, aki a sokak egyikeként vélhetően ott fertőződött meg, majd nem sokkal később életét is veszítette.

Mint ismert, több mint ezer érintett indított csoportos keresetet az osztrák kormány ellen az Ischglben történt tömeges fertőzések miatt, mondván az illetékes szervek rosszul kezelték a járványt.

Nemrég megjelent símagazinunkban hosszabb cikkben jártuk körbe, mi is történt az alpesi síparadicsomban, ahol valószínűleg egy-két nappal azután is üzemelhetett a terep és a népszerű hütték sora, hogy megjelent a fertőzés. Egyébként vélhetően a kedvelt aprés ski-bárok számítottak gócpontnak. A kaotikus evakuálás sem segített, ezért szinte Európa-szerte kirajzottak a fertőzöttek. A felperesek által megbízott Peter Kolba osztrák ügyvéd és társai még ősszel négy turista, egy üzletember és egy olyan férfi családja nevében nyújtott be keresetet, akik mind életüket veszítették a koronavírus miatt, azóta pedig már száz, a kormány felelősségét firtató per indult.

 

 

Mostani cikkében a krone.at részletezi, hogy Kolba nehezményezte, amiért Sebastian Kurz osztrák kancellár nem reagált a kerekasztal összehívására tett javaslatára. Az ügyvéd leszögezte, felesleges alábecsülni az elszántságukat, mert arra is felkészültek, hogy évekig pereskedjenek. Hozzáteszi, kérdés, vajon az Ischgl-márka ellenáll-e a hosszú ideig tartó vitának…

Később egyébként negyvenöt ország több mint hatezer állampolgára jelentkezett fertőzöttként azok közül, akik a kérdéses időszakban megfordultak Ischgl-ben.

 

 

Arról korábban beszámoltunk, az osztrák síterepek roppant szigorú szabályozással készültek az idénykezdetre. Más kérdés, hogy ettől még a vártnál sokkal többen rohamozták meg karácsony előtt az újranyíló síközpontokat, a síelők pedig néhol a távolságtartási szabályokra fittyet hányva várakoztak a sílifitekre. Január 24-ig tart a zárlat, pontosabban, addig csak a helyiek élvezhetik a síterepek adta szolgáltatásokat.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik