A terepkerékpárosoknál nincs megállás

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2021.01.18. 14:14
Lassan véget ér a koronavírus-járványtól tépázott hazai terepkerékpáros szezon, ám a nehézségek ellenére számos biztató jelet is tapasztalt Cser Gábor korábbi szakágvezető.

Tavaly november elején két szabadidős rendezvénnyel megkezdődött a 2020–2021-es hazai terepkerékpáros versenyszezon. Mint korábban megírtuk, az elképzelések szerint 2020. november 22-én indult volna a Magyar Kupa-sorozat, és összesen hét forduló lebonyolítását tervezte a hazai szövetség.

A koronavírus-járvány azonban átírta a programot, és az első két futamot, a Kiskun és a Restart cyclocrosst törölték. A január 10-re, Kazincbarcikára tervezett országos bajnokságot végül Miskolcon rendezték meg, és egyelőre úgy néz ki, a január 24-i, iszkaszentgyörgyi lesz az utolsó Magyar Kupa-kihívás ebben az évadban, jóllehet eredetileg február 7-ig tartott volna a honi a terepkerékpáros-szezon.

 

Cser Gábor. Fotó: Vígh Attila

 

„Ahhoz képest, hogy tavaly és idén is a vírus diktál, eddig egész jó kis versenyeket láthattunk itthon, még akkor is, ha mindegyik zárt kapus – kezdte értékelését Cser Gábor korábbi szakágvezető. – Bár a betegségem miatt nem voltam jelen egyiken sem, úgy tapasztaltam, hogy a rendezők – figyelembe véve a járványügyi korlátozásokat – mindent kihoztak a versenyekből. A lényeg, hogy egyáltalán voltak versenyrendezésre alkalmas helyszínek. Ezekben a szűkös időkben ennél többet nemigen kívánhatunk.”

Cser Gábor az indulók létszámát firtató kérdésünkre elmondta, kissé elmaradt a várttól, de figyelembe véve a közegészségügyi helyzetet, ezen nincs mit csodálkoznunk. A budapesti futamon azonban még így is mintegy 120 bringás állt rajthoz, ráadásul a pálya nemzetközi mércével nézve is kifejezetten színvonalas volt.

„Az U17-esek között különösen Takács Zsombor és Vas Barnabás alkotott maradandót. Tamásiban például olyan köröket mentek, mint amilyeneket az elit férfiak szoktak. Mivel ugyanakkor ezeknek a korcsoportoknak nem rendeznek jelentősebb nemzetközi versenyeket, nehéz megmondanunk, hogy a kupafordulókon mutatott teljesítményük mire lenne elég a nemzetközi porondon. Mindenesetre Takács Zsombor már a tavalyi Cseh Kupán is bizonyította tehetségét. Remélem, nem hagyják abba a terepkerékpározást, mert mindketten fényes jövő előtt állnak. Azt látom, hogy az U15-ös és az U17-es korosztályban nincs megállás, e kettőben a lányok és a fiúk is őrült tempóban fejlődnek.”

A szakember dicséretéből bőven jutott Pakot Andrásnak, Kárpáti Bálintnak és Majoros Dávidnak is, és szerencsére a lányok között sem kell nagyítóval keresgélnünk a tehetségeket: Szűcs Júliának, Szabó Lénának, Bruchner Reginának vagy éppen Kiss Emma Lottinak sem kell szégyenkeznie a szezonban mutatott teljesítménye miatt.

Ami az országos bajnokságot illeti, Kazincbarcika helyett Miskolc vette át a rendezést, mert csak a borsodi megyeszékhelyen tudták megoldani, hogy körbevegyék a pályát kerítéssel, így felelve meg a járvány miatt hozott szövetségi előírásoknak.

„A Miskolcon tartott országos bajnokság az igazi terepkerékpáros-versenyek hangulatát idézte, persze nézők nélkül – emlékszik vissza Cser Gábor. – Kitűnően előkészített és megtervezett terep várta a versenyzőket, és még az időjárás is kellően rossz volt, ahogyan a nagy cyclocrossversenyeken megszoktuk. Megfelelő technikai tudás és felkészülés nélkül bizony nehéz volt bárkinek is végigmennie a pályán. Le a kalappal a rendezők előtt, mert mindent kihoztak a terep nyújtotta lehetőségekből.”

A nők elitversenyét a bringás fenomén Vas Kata Blanka nyerte, aki kiemelkedik a hazai mezőnyből.

 

Vas Kata Blanka a legígéretesebb magyar terepkerékpáros (Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap)

 

„Eljutott arra a szintre, hogy – leszámítva a holland bajnokságot – nincs olyan megméretés, amelyen ne a győzelem esélyével indulna el. A még zajló világkupa-sorozaton belga, francia, amerikai és olasz bajnokokat, illetve világbajnokokat utasított maga mögé. Nem csoda, hogy reménykedve várjuk a közelgő világbajnokságot, amelyet január 30-31-én rendeznek Belgiumban.”

A IV. Borsod cross cyclocross országos bajnokságról (január 10., Miskolc) készült felvételt itt tekinthetik meg.

A Magyar Kupa elmaradt, megtartott és tervezett futamai

Kiskun cyclocross Magyar Kupa, Ballószög, november 22. – elhalasztva

Restart cyclocross Magyar Kupa, Zalaegerszeg, november 29. – elhalasztva

Tamási cyclocross Magyar Kupa, Tamási, december 6. – megtartva

Bikeride cyclocross Magyar Kupa, Budapest, december 20. – megtartva

NYKSE Park cyclocross Magyar Kupa, Nyíregyháza, január 3. – megtartva

Trail Zone cyclocross Magyar Kupa, Székesfehérvár (Iszkaszentgyörgy), január 24.


 

Címlapfotó: Vígh Attila

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik