Lesz Ultrabalaton!

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.09.10. 13:24
Emberfeletti munkát végeznek az Ultrabalaton szervezői, akik jelen állás szerint megtarthatják a tavaszról őszre halasztott viadalt – természetesen a szabályok és az óvintézkedések maximális betartása mellett.

Jelen állás szerint lesz Ultrabalaton!

A mostani helyzetben talán ez a legfontosabb hír, főleg azok után, hogy néhány napja a görög szervezőknek le kellett fújniuk a Spartathlont.

„Nagyon sajnáljuk, hogy elmarad a Spartathlon, ami a világ ultrafutásának fénypontja, ünnepe lett volna – aki nevezett a Spartathlonra, és helyette szeretne nálunk, az Ultrabalatonon indulni, annak lehetőséget biztosítunk rá – kezdte érdeklődésünkre Zelcsényi Miklós főszervező. – Mi úgy készülünk, hogy lesz verseny, de természetesen az éppen aktuális magyarországi szabályozások szerint rendezzük meg a viadalt – míg erre lehetőségünk van, úgy készülünk, hogy megrendezzük az idei Ultrabalatont!”

Persze a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet az UB-t is nagyban befolyásolja: a speciális szabályokat és óvintézkedéseket maximálisan be kell tartani, hogy biztonságosan lehessen megrendezni a viadalt október 2. és 4. között.

A tavalyi Spartathlon-győztes Maráz Zsuzsanna már be is jelentette, hogy indul az Ultrabalatonon, de rajta kívül is többen jelentkeznek, szóval erős mezőny várható.

A létszám várhatóan kisebb lesz a korábbiakhoz képest, hiszen a résztvevők nagyjából harmada külföldről szokott érkezni ­– közülük lesznek, akik vállalják a beutazási procedúrát, mások viszont nem indulnak a megméretésen.

Ami a szervezést illeti, a verseny előtti tésztapartit a szokottnál jóval nagyobb területen rendezik meg, hogy a távolságtartás szabályának megfeleljenek, valamint a rajtcsomagok átvételét is átalakítják az óvintézkedések miatt.

„Mindenképpen meg akarjuk tartani a versenyt – hangsúlyozta Zelcsényi Miklós. – Maximális rugalmassággal kezeljük ezt a helyzetet, így a korábbi évekkel ellentétben ezúttal át lehet adni a nevezést, illetve a csapatoknál is van mód tagcserére!

Ha esetleg mégsem tudjuk megtartani az Ultrabalatont, a teljes nevezési díjat visszakapják a résztvevők – de reméljük, erre nem kerül sor.”

Az Ultrabalaton a szokásos tavaszi időpontban lett volna, a koronavírus azonban átírta a terveket, és őszre halasztották a viadalt (közben pedig a szervezők elindították a Privát Ultrabalatont), sőt azt is felajánlották a versenyzőknek, hogy szeptemberben és októberben is rendeznek egy UB-t. Végül – a csapatok megkérdezését követően – az októberi időpont lett a befutó.

„Rémálom, az idén már másodszor szervezzük át a versenyt – mondta Zelcsényi Miklós –, óriási teher ez a csapatnak. Hetente több száz levelet kapunk, és igyekszünk mindent a lehető legnagyobb rugalmassággal kezelni – nincs még egy ilyen versenyszervező cég, amely az őszre két időpontot ajánlott fel. Rengeteget dolgozunk, büszke vagyok a csapatomra, azt akarjuk, hogy minden rendben legyen. Még úgy is, hogy két és félszer szerveztük már meg a versenyt, és még egyetlen futó sem indult el.”

Bízunk benne, hogy október első hétvégéjén ez a mondat érvényét veszti, vagyis az idén is sor kerül az Ultrabalatonra.

https://www.facebook.com/ultrabalaton/photos/a.122370361128440/3491005480931561/?type=3&theater

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik