Új edzés: Szarka Ákos megmozgatja izmait

Vágólapra másolva!
2020.04.19. 20:11
Sorozatunkban ismert sportolók beszélnek, hogyan edzenek otthon, miként tartják formában magukat. Ezúttal is a vb-bronzérmes és világkupagyőztes streetworkout-versenyző ajánl néhány gyakorlatot.

Összegyűjtöttem egy pár fontos dolgot, amire ebben az időszakban érdemes figyelni, és nem feltétlenül a testépítés szempontjából. Az egyik ilyen, hogy érdemes hengerezni, de ha esetleg nincs otthon, a kutyák játéklabdája is megfelelő, bármelyikkel átmozgathatjuk a farizmot, illetve a lapockák közötti részt. Ha ugyanis egész nap ülünk, szükség van arra, hogy ezeket a részeket megmozgassuk, és azonnal jobb lesz a közérzetünk.

A felső trapéznál szokott baj történni, ha az beáll, fejfájáshoz vezethet, vagy éppen napokig nem tudjuk mozgatni a fejünket egy nyaki húzódás miatt, és csak törzsből tudunk fordulni.

Az alsóháti, deréktáji problémáknál a lábban is jelentkezhet fájdalom, ennek elkerülése érdekében fontos, hogy mozgassuk át a farizmot. A lapocka és a farizom mellett az alkart is érdemes hengerezni, szintén jót teszünk vele testünknek, ha egész nap irodai munkát végzünk.

Nem vagyok gyógytornász, nem is mernék mélyebben belemenni ebbe, de fontos, hogy ne legyen görnyedt a testtartásunk, ezért is ajánlott a lapocka közötti gyakorlatokat végrehajtani, illetve a farizmot aktiválni. Az ülőmunka ellen rövidhíd gyakorlatokat is végezhetünk, és még mindig nem edzettünk, hanem javítottuk a közérzetünket, a testtartásunkat az egész napos munka után. A felsőháti testtartás problémákat azzal is kiküszöbölhetjük, ha a mellizmot hengerezzük, masszírozzuk le.

Ha továbbra is az alap dolgoknál maradunk, sokszor már egy jól megírt bemelegítés is hasznos, ha lelkiismeretesen végigcsináljuk. Nem leszünk izmosabbak, nem fogyunk le, viszont javítja a közérzetünket. Amennyiben teszünk egy lépést az edzés felé, érdemes a törzset erősíteni, akár egy sima plankkel. Persze, fontos, hogy először ezt állítsa be egy szakember, a gyakorlatnak ugyanis csak akkor van értelme, ha tudjuk, hogyan kell jól csinálni.

A plank mellett a saját testsúlyos guggolás, illetve a fekvőtámasz is hasznos gyakorlat, de tényleg figyeljünk a technikai kritériumokra, hogy ezek a gyakorlatok építsenek, és ne romboljanak.

Ha már beszélünk a lapocka erősítéséről, szintén hasznos, és nincs szükség eszközre, ha hason fekve úgynevezett mellúszó karmozgást végzünk. Ez nagyon jót tesz a válnak és a lapocka körüli izmoknak.

Ami engem illet, jól telt a hetem, szépen, rendszeresen mennek az edzések, igaz, a hétfő, szerda, péntek, vasárnap nem mindig jön össze, most például hétfő, péntek, szombat, vasárnap volt a négy edzésnap. Régen, amikor még versenyeztem, nagyon hosszú, akár háromórás edzéseim is voltak, amelyek sok részből is álltak, most annak ellenére, hogy több típusú célom is van, lerövidítem a munkát maximum másfél órára. Szombaton például hetvenöt percet edzettem, amely hosszú távon is fenttartható.

A normális hétköznapokban időnként a négy edzés is lehet sok, de ez a hetvenöt perc körüli időtartam simán tartható, időben is beleférhet az életbe, és pszichésen sem fárad ki az ember.

Vigyázzunk egymásra!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik