Világbajnokság a repülőtéren

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 14:41
A hétvégén Dübendorfra szegeződik a terep-kerékpározás rajongóinak szeme, hiszen a svájci kisváros ad otthont a szakág legrangosabb eseményének. A pályát nem akárhol, a helyi reptéren alakították ki.

Vas Katának és testvérének, Balázsnak köszönhetően lesz kiért izgulnunk a hétvégi terepkerékpáros-világbajnokságon, amelynek előkészületei már javában folynak a Zürichtől tíz kilométerre található Dübendorfban. A szervezők nem mindennapi módon az ottani repülőtéren alakították ki a pályát. Az eseményre csaknem 30 országból érkeznek bringások, az indulók létszáma akár a 300-at is elérheti. A szervezők mintegy 20 000 nézőre számítanak, ami talán csak az esetben lehet kevesebb, ha az időjárás kibabrál a versenyzőkkel és a nézőkkel, márpedig erre – mármint az esőre – az előrejelzések szerint nagy az esély.

„Úgy tudjuk, esni fog az eső, ami nem túl jó hír, hiszen a sár rendkívül megnehezíti a résztvevők dolgát – mondta Cser Gábor szövetségi kapitány, aki a spanyolországi edzőtáborban készítette fel Vas Kata Blankát és testvérét, Balázst a világeseményre. Mint elmondta, a két versenyző már szerdán megérkezik a viadal helyszínére, ő pedig pénteken csatlakozik hozzájuk.

Ha már a pályánál tartunk, el kell mondanom, a belgák máris kritizálják, mondván, nagyrészt sík terepből áll, kevés benne a technikai elem.

Mivel először rendeznek Dübendorfban terepkerékpáros-viadalt, a helyszín mindenkinek ismeretlen lesz, így a versenyzők egyforma eséllyel indulnak. Megnéztünk már egy-két videót a pályáról, a többit majd ott meglátjuk.”

Mindenesetre nem túl jó hír, hogy a pálya nélkülözi a technikás elemeket, hiszen Vas Kata Blanka inkább az akadályokkal nehezítetteket kedveli, bár Cser Gábor hozzátette, a tehetségnek az erőkerékpározás is jól megy.

Fotók: AFP

„Blanka mindenféleképpen javítani szeretne a tavalyi vébén elért helyezésén, és erre megvan minden esélye – magyarázta a szövetségi kapitány – mint ismert, a tavaly a dániai Bogensében rendezett vb-n az U23-asok 48 főt felvonultató mezőnyében a 12. helyen ért célba, és most is ebben a korosztályban áll rajthoz – Az edzőtáborban megbeszéltük, hogy milyen helyezéssel lennénk elégedettek, de ezt most nem szeretném elárulni, ám a vébét követően szívesen elmondom. Annyi biztos, már nagyon várja a megméretést, legszívesebben már holnap »élesben« menne, de nincs ebben semmi csodálkozni való, ő ilyen típus, imádja a küzdelmeket, és ami a legfontosabb, nagyon jól rájuk tud hangolódni.”

A sík terepnek megvannak a maga előnyei is, a nézők gyakorlatilag bárhonnan szemmel követhetik az eseményeket.

Kata testvére, Balázs szintén az U23-asok között indul, ő a tavalyi vb-n 44. lett a 63 főt számláló mezőnyben.

„A spanyolországi edzőtáborban nagyon meghajtotta magát, csodálkoztam, milyen jól bírja a felkészülést. Minden esélye megvan rá, hogy javítson a tavalyi helyezésén, és a huszadik-harmincadik hely környékén fejezze be a versenyt” – vélekedett Cser Gábor.

A férfiak U23-as versenyét szombaton 13 órakor, a női U23-as viadalt vasárnap szintén 13 órakor tartják. A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség YouTube-csatornáján élőben követhetjük az eseményeket.

Az esemény részleteiről ide kattintva tájékozódhatunk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik