Hiányzó juniorok: mit hozhat a jövő?

Vágólapra másolva!
2019.12.25. 13:34
Bár még messze vagyunk attól, hogy a hazai terepkerékpáros szakág nemzetközi szinten eredményes legyen, egy-egy kiugró siker és a kicsik lankadatlan érdeklődése a sportág iránt bizakodásra ad okot a jövőt illetően. Felidézzük 2019 legizgalmasabb pillanatait, és megnézzük, mire számítsunk 2020-ban.

Ha honi berkekben terepkerékpárról esik szó, a jártasaknak leginkább Vas Kata Blanka jut először az eszükbe. A mindössze 18 éves kerékpártehetség 8. helyen zárt az U23-asok között az olaszországi terepkerékpáros Európa-bajnokságon, ezt megelőzően pedig 10. helyen ért célba a nők elitmezőnyében a belgiumi Koppenbergcrosson. A fiatal bringás lány, aki hegyikerékpárban és országútiban is otthonosan mozog, az év végére is tartogatott meglepetést: 2. lett az Ethias Cross-sorozat esseni futamán, amelyet követően nem akárki, a többszörös világ- és olimpiai bajnok Marianne Vos gratulált neki.

„Rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtott az idei szezonban. Nem is tudom, melyik eredményére lehetünk a legbüszkébbek. Koppenbergben tizedik lett a rendkívül erős mezőnyben, a hajrában kitűnő sprinttel megelőzve az amerikai bajnok Katherine Comptont. A kontinensviadalon a top tízbe sikerült bekerülnie, pedig a pálya egyáltalán nem feküdt neki. Az Ethias Crosson a szakág »Messije«, Marianne Vos mögött másodikként gurult át a célvonalon, ami szintén nagy érdem, jóllehet a mezőny nem volt annyira erős. A versenyt követően a világsztár személyesen gratulált neki, a tv-riporter pedig teljesen odavolt érte” – értékelt a kapitány.

Cser Gábor azt is elmondta, a 2020-as dübendorfi világbajnokságon a legjobb öt közé várja a versenyzőt. Reményei szerint nemcsak cyclocrossban, hanem hegyikerékpárban és országútiban is ér el szép sikereket, mert mint mondta: „Ahogyan a nőknél tapasztaltuk, a kerékpárosok ma már egyszerre több szakágban is eredményesen versenyezhetnek. A terepkerékpár kitűnő alapokat nyújt, ezért sokan ebben is kipróbálják magukat, főként külföldön.”

Ám hogy ne csak nőkről ejtsünk szót, meg kell említenünk fivérét, Vas Balázst is, aki a csehországi Táborban rendezett világkupa futamon az U23-asok között 20. lett. Sajnos nem sokkal később pályabejárás során megsérült, így visszatérésére még várnunk kell.

Bár Vas Kata Blanka és testvére előtt nagy jövő áll, az utánpótlásról már most gondoskodni kell. A kapitány úgy véli, az U19-es és U23-as korcsoport „hézagos”, az U15-ben és az U17-ben azonban sok tehetséges kerékpáros versenyez.

„Sajnálom, hogy nincs elegendő juniorkorú bringásunk, ez azonban más hazai szakágakat is súlyt. Dina Márton, Fetter Erik és Vas Balázs ebben a korban bizony a terepkerékpárt is űzte, ez most egyáltalán nem jellemző” – vélekedett Cser Gábor. A kapitány kitért a 2019–2020-as Magyar Kupa-sorozatok értékelésére is, amelynek kapcsán elmondta: a versenyek magas színvonalúak voltak, amelyek közül minden szempontból kiemelkedik a várgesztesi.

„Remélem, jövőre lesz lehetőségünk arra, hogy valamelyik pályán C besorolású nemzetközi versenyt rendezzünk. Szerencsére bőven van jelentkező a házigazda szerepére, kérdés, a terepkerékpárosokon kívül kiket vonhatunk még be a részvételbe. Mivel más szakágak szempontjából az ősz és a tél holt szezonnak számít, van rá esély, hogy a hegyikerékpárosok és az országútiak is eljöjjenek” – reménykedett Cser Gábor.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik