Depresszióra homok és hullámok

Vágólapra másolva!
2019.12.31. 10:27
Szörfözés receptre? Az Egyesült Királyságban egyebek mellett orvosi javaslatra működik a The Wave Project elnevezésű nagy sikerű jótékonysági kezdeményezés, de a világ több országában akad példa hasonlóra.

A sport jelentősen javítja az ember hangulatát és közérzetét, egészségügyi hatásait is elemezték már, néhány helyen gyakorlatilag már receptre írják fel. Nagy-Britanniában lassan egy évtizede, 2010 óta működik a The Wave Project elnevezésű program, amelyet eredetileg az autista gyerekeknek találtak ki, de azóta bármilyen mentális, tanulási, családi vagy beilleszkedési problémával küszködő nyolc és tizennyolc év közötti fiatal részt vehet a hathetes kurzuson.

A résztvevők a velük foglalkozó szakértők és pedagógusok ajánlásával kerülhetnek a programba, és az egész olyannyira sikeres, hogy sokan a hathetes kurzus után is folytatják a szörfözést, sőt az évek során már két olyan versenyzője is volt a klubnak, aki nemzetközi versenyen érmes helyen zárt.

„A szörfözés segít az ellenállóképesség növelésében is, mert ha elbuksz, újra és újra meg kell próbálnod, s ezt a képességet az élet többi területén is kamatoztatni tudod – mondta Katy Spencer, a program koordinátora. –

Az első napon a gyerekek nagyon idegesek, izgatottak, ijedtek, sokan el sem akarják kezdeni az egészet. Aztán ahogy belépnek a vízbe, megtörténik a varázslat.

De elsősorban nem a szörfözés a lényeg. Ha egy gyereknek korábban nem volt elég önbizalma ahhoz, hogy csatlakozzon egy futballegyesülethez, de nálunk kellően magabiztossá válik, na, az az igazi siker.”

Fotók: AFP

Az egyik önkéntes, Lewis szerint az egész klub olyan, mint egy nagy család, és a hathetes kurzus végére a gyerekek nemcsak a homokkal, a vízzel és a testhez tapadó nedves ruhával barátkoznak meg, hanem sokkal magabiztosabbak lesznek, és sokkal optimistábban tekintenek a világra.

Az egész kezdeményezés olyannyira sikeres, hogy azóta a világ több pontján is működik hasonló.

Az Egyesült Államokban futó Warrior Surf Foundation a poszttraumás stresszben szenvedő veterán katonákon próbál segíteni, míg a dél-afrikai Waves For Change elnevezésű projekt célja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket jobb útra terelje, és megóvja őket, hogy rossz környezetbe kerüljenek.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik