BLOGRA FUTOTTUNK Itt van az ősz, itt van újra...

Szalay HédiSzalay Hédi
Vágólapra másolva!
2019.10.17. 08:52
Még egy utolsó nekirugaszkodás a versenyszezon végéhez közeledve: blogszemlénk szerzője is érzi, hogy a hűvösebb idő beköszöntével a fanatikusok maradnak a terepen – jó kérdés: ki szeret hidegben futni?

Végre eljött az az idő, amikor futáshoz már kellemes hűvös van reggel és este, de néha még nagyszerűen melegít a nap. Rengeteg futóverseny van ebben az időszakban, ilyenkor nagyon jó terepen futni, hiszen csodaszép az őszi erdő.

Arra biztatok mindenkit, aki teheti, menjen futni, kocogni, mert ha jön a morcos tél, a fagy, akkor már korlátozottak a lehetőségek.

Persze aki igazán menő és vagány, az télen is fut a szabadban, és szinte biztos, hogy a betegségek is elkerülik.

 

FUTÓLÉPÉS (Facebook)


A futótechnika 7 alapszabályával foglalkozik Őry István a videós bejegyzésében. Érdemes megnézni, illetve elolvasni, hiszen mindig van mit tökéletesíteni, fejleszteni, főleg a futótechnikán. Hét aranyszabály, amely akár podcaston is meghallgatható – például futás közben!

 

CÉLFUTÓ (Facebook)


Peterdi-Farkas Éva blogbejegyzésében a Vadlán előtti versenyéről ír (várjuk majd a Vadlán-beszámolót is!), amely a Zalakaros-Kis-Balaton futóversenyt jelenti, s amelyen a 34 kilométeres távon indult.
Sajnos betegen állt rajthoz, amit a szervezete nem tolerált, s be is nyújtotta a számlát. Bizony, örök szabály, hogy betegen nem állunk rajthoz semmilyen versenyen!

 

KORÁNYI BALÁZS (Facebook)


Újabb Spartathlon-beszámoló – nem rövid, viszont jó hosszú és nagyon érdekes! Tizenegy év kihagyás után felkészülni egy ilyen megmérettetésre nem könnyű feladat. Balázsnak azonban sikerült, így nyugodtan állt oda a rajthoz. A részletes beszámolót olvasva át tudjuk érezni, milyen érzelmi és fizikai hullámokon ment keresztül, hogy elég egy apró hiba, ami borít majdnem mindent, és hogy mennyire szükség van ilyenkor a mentális erőre.

 

BARATRUNNING.COM (blog)


Skóciai keltezésű beszámoló, a szerző a Ben Nevis Ultrán indult, amelyen a táv 54,5 kilométer volt, 3850 méter szinttel.
Skócia gyönyörű természeti adottságokkal rendelkezik, csodaszép terepen zajlott a verseny, azonban volt olyan szakasz, ahol a sok eséstől már nem is volt kedve felállni, és volt olyan, ahol a mocsárban combközépig süllyedt el…

A frissítéssel is akadtak nehézségek, de a szerző így is 10:15 órával a 37. helyen végzett.

 


MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?


KKK – avagy kisokos külföldi kocogáshoz!



KREMLICZA LEVENTE

A legfontosabb, hogy minél több információt szerezzünk be az adott helyről, hogy kevés meglepetés érhessen minket. A domborzat és időjárás mellett a helyi szokásoknak is utána kell nézni. Vannak olyan helyek, ahol nem veszik jó néven, ha bizonyos területeken futkorászunk, vagy, mondjuk, a máltai óvárosokban nem szeretik, ha póló nélkül vagy sportmelltartóban futunk – ez utóbbi amúgy is ritka nálam, sosem találok a szememhez illőt. Érdemes a veszélyes állatokról, növényekről, helyekről is informálódni, hogy a nyaralás nagy részét ne a kórházban töltsük. Tehát sok-sok információt kell gyűjtenünk a helyről, szokásokról, élővilágról, ivóvízről és úgy általában mindenről is. Az utasbiztosítás is elengedhetetlen, érdemes külön sportoláshoz is kötni, ami pár száz forinttal drágítja csak a díjat. A frissítés megtervezésénél mind a folyadékkal, mind az energiapótlással bővebben kell számolni, mert az idegen terepen könnyebben eltévedhetünk, és olyankor jól jön a tartalék. Én izolációs fóliát és sebfertőtlenítőt is szoktam vinni magammal. Utóbbit helyben érdemes beszerezni, mert nem biztos, hogy felengedik a repülőre.

A nagyobb eltévedések elkerülése érdekében egy térkép alkalmazást is érdemes letölteni a telefonunkra, offline térképpel együtt, mert sok helyen nincs mobilinternet, így a Google Maps nem mindig tud segíteni. Ráadásul az outdoor térképeken jobban jelezve vannak a domborzati viszonyok, ösvények. Azonban ne hagyatkozzunk teljesen a technikára, legyünk óvatosak. Ne kockáztassunk, hiszen élményekkel telve akarunk hazatérni, nem sérülésekkel.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik