Dunai 165 kilométer – harmincegyedszer!

Janzsó MiklósJanzsó Miklós
Vágólapra másolva!
2019.08.01. 17:42
Harminc évvel ezelőtt rajtolt először Európa leghosszabb evezős versenye, a Budapest–Baja Regatta, amelyen Csányi István is részt vett, sőt minden esztendőben vízre szállt csapatával.

Csányi István 15 éves kora óta evez, első és egyetlen hazai klubja a Danubius Nemzeti Hajósegylet, amelynek színeiben bajnoki bronzérmet is szerzett. Jelenleg az amerikai Nereid Boat Club tagja, Franciaországban az Aviron Club Lyon Caluire színeiben ért el sikereket, de augusztus 2-án ő is ott lesz a 31. Budapest–Baja regatta rajtjánál.

Százhatvanöt kilométert leevezni nem kis feladat. Hogyan jött az ötlet, hogy ön is ott legyen az első Budapest–Baja startjánál?

Tizenkilenc éves voltam, éppen iskola után. A verseny pénzdíjasnak indult, az volt a cél, hogy megnyerjük, nem is gondoltunk bele, mekkora táv is ez valójában. Bulinak indult az egész. Aztán úgy hetven kilométer után már csak a túlélésre mentünk, de beértünk. Fantasztikus érzés volt.

Hat-nyolc óra után szellemileg kifáradtunk, onnantól egy El Camino az egész, ahogy egy barátom mondja. Mintha ötödik emberként a csend ülne közénk. Ez egy zen állapot, minden elsimul körülötted.

Ha valaki leevez egy ilyen hosszú versenyt, és eléri teljesítőképessége határát, mi vonzza, hogy újra megtegye? Ön már harmincszor teljesítette a távot.

Éppen ez. Hogy újra és újra feszegessem a határaimat, fiatalként egy Budapest–Baja után igazán férfinak éreztük magunkat. Ma már persze nem ez a fő motiváció. Jó ideje külföldön élek, előbb Franciaországban, most az Egyesült Államokban, így már azért jövök, hogy a barátaimmal találkozzak, és velük együtt szenvedjük végig az egészet újra és újra. A verseny „teljesíthetetlensége” vonz bennünket. Amikor Bajánál ráfordulunk a Sugovicára, és megszólal a We are the Champions, az leírhatatlan érzés.

Keményen meg kell küzdeni azért, hogy meghallja a dalt…

Ha csak húzni kellene! Ott vannak a nehezítő körülmények, a dunai hajóforgalom, a kihelyezett bóják, azokra folyamatosan odafigyelni nagyon kimerítő. Aztán az is nagyon rossz, amikor déli szél fúj, de mind közül a legrosszabb a nap.

Volt olyan, hogy már a hajnali indulásnál, fél hatkor harminckét Celsius-fokot mutatott a hőmérő, aztán vagy öt órán keresztül negyvennégy Celsius-fokban eveztünk – ott hiába locsoltuk és kentük mindenfélével magunkat, átégett a bőrünk. Borzalmas volt.

Hogy vészelik át ezeket a nehéz körülményeket? Mire kell figyelni egy ilyen hosszú versenyen?

A legfontosabb a víz! Legalább kilenc-tizenkét liter folyadékot meg kell innunk. Ez általában víz vagy valamilyen izotóniás ital. A végén már persze nehezen megy minden korty, de erőltetni kell, különben kiszáradunk. Mellette folyamatosan esszük a szőlőcukrot és az energiaszeleteket. Váltópóló és törülköző mindig van nálunk, újabban vízspray is. Befújom az arcom, letörlöm, és teljesen felfrissít.

Sokat készülnek a versenyre?

Most, hogy mindannyian kicsit jobban ráérünk, több edzést tudunk beiktatni, ám volt olyan év is, amikor nulla leevezett kilométerrel indultunk neki a Budapest–Bajának. Szenvedtünk, de végigmentünk, mert végül is leginkább fejben dől el.

Mindannyian evezünk most már év közben is, ergométeren húzunk, de van olyan társunk, aki maratoni futással készül.

A jó felkészülés jó időeredményt is hozhat? Számít ez egyáltalán?

Az elején számított, és most újra kicsit fontosabb, hogy ne csak leevezzük, hanem jó eredménnyel zárjunk. Nem csúcsdöntésre készülünk, csak önmagunkat szeretnénk felülmúlni.

Nyitó kép: a regatta tavalyi résztvevői

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik