Bringával és görkorival a tó körül

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 18:04
Tizenkettedik alkalommal lehet körbetekerni a Tisza-tavat. A szombati rendezvényre három különböző távon lehet nevezni, ezek közül az egyiket több mint két keréken teljesítik a résztvevők.

Noha szombaton immár tizenkettedik alkalommal lehet körbetekerni a Tisza-tavat az Intersport Tour de Tisza-tó verseny keretében, nem mondhatjuk, hogy tucatprogramról van szó, sőt!

Egyrészt Magyarország második legnagyobb tavát (noha a Fertő-tó kiterjedtebb, a hazai része kisebb a Tisza-tónál) tekerhetjük körbe, másrészt remek tavaszi program, ami kényelmesen is teljesíthető, ha éppen valaki nem az eredményt, hanem a bringázás élményét tartja fontosnak.

A Tisza-tavat egyébként kétféle távon lehet körbetekerni. A teljes tó megkerüléséhez 111 kilométert kell teljesíteni, míg esetünkben a 65 kilométeres kör szerepel a programban, amihez Tiszafüred és Poroszló között a 33-as úton lehet „átvágni” a tavon.

Tiszafüred a rajt és a cél helyszíne, majd Poroszló, Sarud, Tiszanána, Kisköre és Abádszalók érintésével lehet körbetekerni a vizet, aki azonban ennyit sem akar biciklizni, az a Tiszafüredről induló és oda is érkező 15 kilométeresen távon méretheti meg magát.

A 65 kilométeres táv esetében Tiszafüreden lassú rajt lesz, Poroszlóig együtt halad a mezőny, majd utána indul a verseny.

A két kerékpáros táv (15, 65) mellett egy 57 kilométeres viadalt is rendeznek a szervezők, amely Poroszlóról indul, és a kerékpárúton, de görkorcsolyával teljesíthető! A bringás táv rajtja 10.50 óra, a görkorisok pedig a kerékpárosok után, 11.30-kor indulhatnak Poroszlóról.

Kerékpár mellett görkorcsolyával is meg lehet kerülni a Tisza-tavat (Fotók: AFP, illusztráció)

A 65 és az 57 kilométeres túra szintideje 5 óra. Az online nevezés már lezárult, várhatóan több mint 1500-an indulnak, de a helyszínen is lehet még regisztrálni a rövidebb távra 4300, a két hosszabbra 7500 forint ellenében. A nevezési díj tartalmazza a pólót, a befutócsomagot, no meg természetesen a frissítést, az út során két frissítőpont várja a versenyzőket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik