Aki 140 nap alatt átsétálta Amerikát

Nagy ZsoltNagy Zsolt
Vágólapra másolva!
2018.10.18. 16:59
Amerika félelmetesen hatalmas, mondja Nagy Dávid, aki 140 nap és 5100 kilométeren keresztül gyalogolt át az egész országon. Az ötletről, tervezésről, és út közbeni élményeiről hangüzenetben mesélt.

„2018 május elején egy jótékonysági sétára indulok, ami 5100 km lesz. Amerikát fogom keresztülsétálni. New Yorkból indulok, és Los Angelesbe tartok. Több mint 5.5 hónapon át fogok gyalogolni. 11 államon és 80 kis városon keresztül, többek közt a Grand Canyont is érintve. Ezt a távot a világon eddig 39-en teljesítették. Én lennék az első magyar! Ezzel a túrával a Heim Pál Gyermekkórháznak is gyűjtök egyben.” – írta a Facebookon Nagy Dávid, aki október 3-án teljesítette vállalását, és sikeresen célba ért.

A megsüvegelendő teljesítményt nyújtó újpesti fiatallal a csupasport.hu is felvette a kapcsolatot, írásban elküldött kérdéseinkre hangüzenetben kaptunk választ. Az amerikai kalandból néhány sort kiemeltünk, a teljes üzenet a cikk alján hallgatható meg.

„Az első három hónapban könnyű dolgom volt, mert volt egy kis kocsim, amelyben benne volt minden felszerelésem. Plusz élelem, ivóvíz, gyógyszer, ruha, sátor. Ezt tudtam tolni magam előtt vagy húzni magam után.”

Nagy Dávid és az említett kocsi, amely segített a csomagok szállításában – Fotók: Nagy Dávid Facebook-oldala

„A hegyekben kellettek speciális dolgok, mint például víztisztító. Ezt tabletták vagy szűrőrendszer segítségével lehet megoldani. Utóbbi egyik oldalára fel lehet tekerni a flakont, másik oldalán pedig jön ki a tiszta víz. Eléggé koszos vizekből ittunk fenn a hegyen.”

„Aludtam sátorban, hotelben és pusztán magában a hálózsákban, amit cowboykempingezésnek hívnak. Használtam couch surfinget, ha esetleg nem találtam helyet, akkor az RBNB-t néztem meg. Kicsit csalóka a helyzet, mert ha kijelölt helyen szeretne az ember sátrazni, azért harminc-negyven dollárt elkérnek, és annyiból már lehet kapni egy szobát.”

„Nyolc kilót fogytam, de leginkább izomzatból.”

„Szörnyű volt egyedül, társaságban sem volt igazán jó, de azért örültem, ha csatlakozott valaki. Az első három hétben napi húsz kilométereket mentem, hogy bemelegedjen az izomzat. Azután folyamatosan növekedett és ment feljebb, a legtöbb hatvannégy kilométer volt a sivatagban éjjel.”

„Autópálya melletti régi utakat követtem, a sivatagban az autópálya mellett sétáltam a homokban.”

„A legrosszabb az volt, amikor el kellett indulni. Mindennap máshol alszik az ember, mindennap újdonság neki, ezt elég nehéz feldolgozni agyilag.”

„Folyamatosan gyűjtöm az adományokat, eddig ezer dollárnál tartunk. Remélem, idővel még növekedni fog. Decemberben oda szeretném adni a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány részére.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik