Pincejárat: tekerj a mélyben!

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 17:35
A hétvégén rendezik a kilencedik Mofém Underworld-kupát, amelyen egyszerre tekernek a bringások a szabadban és a kőbányai alagútrendszerben.

Fülöp Miklós főszervezővel összegyűjtöttünk néhány érdekességet a verseny kapcsán.

Sörfőzde volt: A Maglódi úti Merkapt Sporközpont területén lévő két kilométeres pálya egy része a föld alatt található, egy több mint másfél évszázados pincerendszerről van szó. A 1834-es pesti árvízben elpusztult épületek újjáépítéséhez innen termelték ki a mészkövet, de a Lánchíd, az Akadémia és az Országház építéséhez is szállítottak innen köveket. Így alakult ki egy legalább 20 kilométeres, 300 ezer négyzetméteres pincerendszer, amelyben állandó a 13-15 fokos hőmérséklet. A pincerendszert 1862-ben vásárolta meg Dreher Antal, aki sört főzött a járatokban, amelyek a látogatók elől le vannak zárva, és csak a verseny során tekinthetők meg.

A pincerendszer zárt, csak a verseny alatt látogatható – az átjárók igen szűkösek

Különleges kihívás: Mivel a versenyre nyáron (augusztus 11-én, szombaton) kerül sor, hatalmas a kontraszt a kinti és a pincebeli hőmérséklet, no meg a nappali fényviszonyok és a félhomály között, ami jelentős kihívás elé állítja a versenyzőket. Főleg, mert az egyórás futamok során legalább tízszer kell lemenni a hideg, sötét pincébe, majd ki onnan a fényre és a hőségbe. Ráadásul a járatokban magas a páratartalom, csúszós a beton, szóval izgalmas kalandok várnak mindenkire. A pincerendszer járatai 3-8 méter szélesek, 2-2.5 méter magasak, azonban egy szakaszon másfél méterre csökken a szélesség, illetve 160 centire a magasság, a keskeny rész végén pedig egy 80 centi széles vasajtón kell áthaladni.

Öt percen belül: Mivel a pálya gyakorlatilag a 2010-es rajt óta változatlan, össze lehet vetni az elmúlt nyolc esztendő teljesítményeit, s ebből felállítani egy rangsort. A leggyorsabb kört 2014-ben Szalay Péter tekerte, ő 4:21 perc alatt ért körbe, és rajta kívül még további öt versenyzőnek van 4:30 alatt körideje. A nőknél Tache Marike a rekorder 4:59 perccel, ő az egyetlen női versenyző, aki öt percen belül ért körbe.

Több futam lesz: A 30 perces próbafutammal együtt öt futamot rendeznek, ebből a második a junioroké és a nőké, míg a másik háromban életkori felosztás alapján állnak rajthoz a bringások. A női futam 60, a férfiak versenye 70 perces lesz.

Nemcsak benti, hanem kinti szakaszok is vannak, de ezekhez sem árt az ügyesség

Készüljünk és vigyázzunk! Bár a versenyre bárki nevezhet, azért nem baj, ha megfelelő felkészültséggel állnak rajthoz a bringások, nyilván senki sem akarja, hogy állandóan lekörözzék. A pincerendszerben fokozott óvatossággal kell tekerni, előzni pedig inkább a szabadban érdemes.

Nevezési díj: A versenyre augusztus 8-ig 5000 forintért, míg a helyszínen 7000 ezer forintért lehet nevezni, amelyért cserébe ebédet, kerékpároszoknit, időmérő chipet, tombolaszelvényt kapnak a versenyzők, a helyszínen természetesen lesz egészségügyi személyzet, öltöző és bringamosó is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik