BL: „Pep megint kisiklott”; „Modern klasszikus” – sajtóvisszhang

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.18. 12:27
A nemzetközi sportsajtó ódákat zeng a Manchester City–Tottenham (4–3) Bajnokok Ligája-negyeddöntőről, amely a londoni csapat továbbjutását hozta. A spanyol lapok inkább Pep Guardiola kudarcát emelik ki, az angolok a videobíróval is részletesen foglalkoznak.

Nézzük az angol lapokat: a The Guardian és a The Independent is helyet szorított címlapján a Tottenham továbbjutásának. Előbbi „hétgólos thriller” címmel, utóbbi „igazi Bajnokok Ligája-meccsként” tálalta tudósítását. A The Telegraph szimplán a hihetetlen jelzőt használta a mérkőzésre, ahogy a továbbjutó Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino is. The Guardian és a The Independent is helyet szorított címlapján a Tottenham továbbjutásának. Előbbi „hétgólos thriller” címmel, utóbbi „igazi Bajnokok Ligája-meccsként” tálalta tudósítását. A The Telegraph szimplán a hihetetlen jelzőt használta a mérkőzésre, ahogy a továbbjutó Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino is.

 

A The Sun bulvárlap szokás szerint kissé elragadtatta magát, és azt írta: „a Bajnokok Ligája az angol futball csatatere lett” – bár tény, hogy a legjobb nyolc között négy Premier League-csapat is volt, melyek közül kettő ott lesz az elődöntőben is. Belső címlapján a Sun remek szóviccel készült.

 

A spanyol sajtó – legalábbis a madridi része – Pep Guardiolával foglalkozik: az As azt írja, „Pochettino kiejtette Guardiolát”, míg a Marca még jobban beleszáll a spanyol szakvezetőbe: „Pep ismét kisiklott”.

A barcelonai Mundo Deportivo címlapján csak eredményként jelenik meg a két szerdai negyeddöntő, a lap már előretekint a Barca–Liverpool elődöntőre, és hangsúlyozza: a katalánok még sosem ejtették ki a vörösöket.

 

A katari Sport360 a tegnapi remek címlapja után ezúttal is kitett magáért: „flippermágusok” címmel indítja a tudósítást az angol nyelvű napilap.



BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

MANCHESTER CITY (angol)–TOTTENHAM HOTSPUR (angol) 4–3 (3–2)
Manchester, City of Manchester Stadion, 53 348 néző. Vezette: Cüneyt Cakir (török)
Manchester City: Ederson – Walker, Kompany, Laporte, Mendy (Sané, 84.) – De Bruyne, Gündogan, D. Silva (Fernandinho, 63.) – B. Silva, Agüero, Sterling. Menedzser: Pep Guardiola
Tottenham Hotspur: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose (D. Sánchez, 91.) – Wanyama, M. Sissoko (F. Llorente, 41.) – Eriksen, Alli, Szon Hung Min – Lucas Moura (B. Davies, 82.). Menedzser: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Sterling (4., 21.), B. Silva (11.), Agüero (59.), ill. Szon Hung Min (7., 10.), F. Llorente (73.)
Továbbjutott: a Tottenham Hotspur,
4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

FC Porto (portugál)–Liverpool (angol) 1–4 (0–1)
Porto,Estádio do Dragao, 49 117 néző. Vezette: Makkelie (holland)
Porto:Casillas – Éder Militao, Felipe, Pepe, Alex Telles – Otávio (Soares, a szünetben), Danilo Pereira, H. Herrera – Corona (Fernando, 78.), Marega, Brahimi (B. Costa, 81.).Vezetőedző:Sérgio Conceicao
Liverpool:Alisson – Alexander-Arnold (J. Gomez, 66.), Matip, Van Dijk, Robertson (Henderson, 71.) – Fabinho, Milner, Wijnaldum – Mané, Szalah, Origi (Firmino, a szünetben).Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző: Éder Militao (68.), ill. Mané (26.), Szalah (65.), Firmino (77.), Van Dijk (84.)
Továbbjutott: a Liverpool FC, két győzelemmel, 6–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik