BL: így nyerte meg a Real Madrid a Manchester City elleni tizenegyespárbajt – háttérsztori

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.18. 13:47
Rüdiger (a földön) tizenegyese döntött, de lehet, hogy normális esetben nem lőhetett volna (Fotó: Getty Images)
Mint ismeretes, a Real Madrid tizenegyesekkel búcsúztatta a Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A spanyol Marca és a német Kicker utánajárt annak, hogy milyen nüanszok döntötték el az előrehozott döntőnek is beillő összecsapást – ezeket mutatjuk most be olvasóinknak.

A tizenegyespárbaj első számú hősének az ukrán Andrij Lunyin tekinthető, aki Bernardo Silva és Mateo Kovacic tizenegyesét is védeni tudta. Az elsőnél Lunyin állva maradt, így könnyedén fogta a középre tartó labdát. 

„A tizenegyesek előtt felkészültünk a City-játékosokból, tudtuk, hogy egyikük majd középre fogja rúgni a tizenegyesét. Úgy döntöttünk, kockáztatunk, és szerencsére jókor döntöttem úgy, hogy állva maradok” – árulta el ezt maga Lunyin, hozzátéve, hogy három játékosról tudták, hogy hajlamos középre rúgni a tizenegyeseket, és Bernardo Silvát „választották” a kapusedzővel.

Ugyanide tartozik, hogy sokak szerint az is közrejátszhatott Silva döntésében, hogy az előző tizenegyest kihagyó Luka Modric dühében a lelátóra lőtte a labdát, s csaknem 40 másodpercet kellett várni, míg a szurkolók visszajuttatták a labdát. „Ez kizökkenthette Silvát a ritmusából – vélekedett a brit TNT Sportsnak szakértő korábbi City-játékos, Joleon Lescott. – Negyven másodperc sok idő, ilyenkor kezdesz el gondolkodni.”

A második kivédett tizenegyesnek is megvan a saját története, a Marca szerint ugyanis a Chelsea-től kölcsönvett cserekapus, Kepa Arrizabalaga mondta Lunyinnak, hogy Mateo Kovacic (aki Kepa csapattársa volt a londoni „kékeknél”) a jobb alsóba fogja rúgni a labdát (a pályán levők közül Antonio Rüdiger is ezt mutatta Lunyinnak, noha nem biztos, hogy az ukrán látta is). Igaza lett, az ukrán pedig magabiztosan fogta a lövést. Andrij Lunyin hűvös, rendkívül nyugodt természetét egyébként jól mutatja, hogy mindkét tizenegyest rezzenéstelen arccal védte ki, majd Rüdiger mindent eldöntő lövése után – mint aki jól végezte a dolgát – lazán ballagott az önkívületben ünneplő társak felé.

Azt is fontos kiemelni, hogy egyik csapatnál sem a „szokásos” rúgók álltak a labda mögé – hazai oldalon például az első, illetve második számú tizenegyesrúgónak számító Kevin De Bruyne és Erling Haaland sem volt már a pályán a hosszabbítás lefújásakor.

„Cserét kértek, mert kimerültek és nem tudták folytatni a mérkőzést”indokolta a két kulcsember cseréjét Pep Guardiola, a City mestere. A katalán szakember a tizenegyespárbajjal kapcsolatban még annyit mondott, hogy egyetért Johan Cruyff-fal, aki szerint „a futballban nincs olyan, hogy szerencse”.

Madridi oldalon sem a megszokott rúgók álltak a labda mögé: Vinícius, Kroos, Carvajal és Rodrygo ugyanis a kispadról izgulhatta végig a párbajt. A végső lista összeállításáért Carlo Ancelotti fia – egyúttal a Real Madrid másodedzője –, Davide Ancelotti felelt.

„A tizenegyest lutrinak tartom, de szerintem az önbizalom nagy pluszt adhat ilyen helyzetben. Mielőtt elhagytuk Madridot, felírtam a legmagabiztosabb játékosokat, s való igaz, hogy sokan vállalkoztak a tizenegyesek elvégzésére. Az egyetlen kivétel Militao volt, aki elmondta, hogy Ederson nagyon jól ismeri őt a válogatottból, így jobb, ha nem kockáztatunk vele fogalmazott Davide Ancelotti. – Megalkottam az ötös listát, majd konzultáltam Carlóval, Kepával és a többi játékossal, így végül némileg módosult az összeállítás.”

Az olasz szakember azt is elmondta, hogy a meccs legjobbjának is megválasztott Federico Valverdét a játékos kérésére húzta le a tizenegyesrúgók listájáról.

„Ha egy játékos odajön hozzád és elmondja, hogy elkészült az erejével, akkor lehúzod a listáról” – summázta döntését Davide Ancelotti.

Végül, de nem utolsósorban – Militao és Valverde „kiesése” miatt – Antonio Rüdiger végezte el az utolsó tizenegyest. A német belső védő sem tartozott a Real szokásos tizenegyesrúgói közé, ám rendkívül magabiztosan lőtt a kapuba.

„Ő volt az egyetlen, akiben nem bíztam a tizenegyespárbaj során” – viccelődött Rüdigerrel a meccs után nyilatkozó honfitársa, Toni Kroos.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 3–4
Manchester, Etihad Stadion, 52 306 néző. Vezette: Orsato (olasz)
Manchester City: Ederson – Walker, Akanji (Stones, 112.), Dias, Gvardiol – Rodri – Foden, Bernardo Silva, De Bruyne (Kovacic, 112.), Grealish (Doku, 72.) – Haaland (Julián Álvarez, 91.). Menedzser: Pep Guardiola
Real Madrid: Lunyin – Carvajal (Militao, 111.), Nacho, Rüdiger, F. Mendy – Kroos (Modric, 79.), Camavinga, Valverde – Bellingham – Rodrygo (Brahim Díaz, 84.), Vinícius Júnior (Lucas Vázquez, 102.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: De Bruyne (76.), ill. Rodrygo (12.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 4–4-es összesítéssel, 11-esekkel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik