Szavazás: tényleg szabálytalan volt a Leipzig Real Madrid elleni gólja?

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 11:46
Ön szerint jogosan érvénytelenítették Sesko Real Madrid elleni gólját? (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a házigazda RB Leipzig korán bevette a Real Madrid kapuját a Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának első mérkőzésén, ám Benjamin Sesko gólját Irfan Peljto játékvezető érvénytelenítette. A nemrég visszavonult játékvezető, Antonio Mateu Lahoz szerint: „őrültség egy ilyen eset miatt érvényteleníteni egy gólt.”

Az RB Leipzig egy nem túl jól eltalált lövés után Benjamin Sesko fejesével vette be a Real Madrid kapuját a 2. percben, ám a gólt elvették, mert Benjamin Henrichs akadályozta Andrij Lunyint, ugyanakkor Sesko nem volt lesen.

„Ez bizony gól volt, amit meg kellett volna adni. Nem találok érveket. A mérkőzés pedig bármelyik irányba alakulhatott volna” – mondta a Leipziger Volkszeitungnak Toni Kroos, ám a Marca már úgy idézte a Real Madrid német középpályását, hogy arról beszélt, miért kellett elvenni a Leipzig gólját.

„Azt hiszem, lesen volt, mert a kapus útjában volt, ezért nem tudta elérni a labdát és ezért tudtak gólt szerezni” – vélekedett Toni Kroos, akinek véleményét nem osztja a nemrég visszavonult spanyol játékvezető, Antonio Mateu Lahoz. 

A szakember a Marcának arról beszélt, őrültség, hogy egy ilyen eset miatt érvénytelenítsenek egy gólt.

„A pályán lévőket össze lehet zavarni, de ilyen dolgokra való a videobíró. Őrültség ezért érvényteleníteni egy gólt. A lipcsei gólnak ott kellett volna lennie az eredményjelzőn” – vélekedett a korábbi játékvezető.

Az esetet az Arsenal és az FC Barcelona egykori kiválósága, Thierry Henry is hosszasan magyarázta a CBS Sports közvetítésében, kiemelve, hogy Henrichs már Xaver Schlager lövése előtt is Lunyin útjában volt, így pedig az ukrán kapusnak sem volt esélye megakadályozni Seskót a gólszerzésben.

„Ha lesen vagy és a kapus útjában áll, akkor lest fognak ítélni” – elemzett Henry.

SZAVAZÁS

JOGOSAN ÉRVÉNYTELENÍTETTÉK A LEIPZIG GÓLJÁT?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
RB Leipzig (német)–Real Madrid (spanyol) 0–1 (0–0)
Gólszerző: Brahim Díaz (49.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik