Turi Géza a Klaksvíkról: Klubszinten ez a legnagyobb siker

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2023.08.03. 17:28
null
Turi Géza szerint a legszebb napjait éli a feröeri klubfutball, ezzel pedig nem is lehet vitatkozni (Fotó: Török Attila)
Turi Géza, a KÍ Klaksvík kapusedzője beszélt lapunknak a Ferencváros után a svéd Häckent is kiütő csapatról, kapusa teljesítményéről és a következő Bajnokok Ligája-selejtezőről, amelyet a Molde ellen vívnak.

 

A csoda folytatódik: a KÍ Klaksvík a Ferencváros után a BK Häckent is legyőzte, így bejutott a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe. Arni Frederiksberg, a KÍ csatára duplázott a svédek ellen, csakúgy, mint a zöld-fehérek ellen Magyarországon.

„Jól futballoztunk, úgy játszottunk, ahogyan elterveztük – mondta lapunknak Turi Géza, a feröeri klub kapusedzője. A KÍ odahaza gól nélküli döntetlenre végzett a Häckennel. – Zártan védekeztünk, s próbáltunk veszélyes kontrákat vezetni, ez többször sikerült is. Vezetéshez jutottunk, de sajnos néhány perccel később egyenlítettek a svédek, hatalmas gólt szereztek. A második félidőben rákapcsoltak a hazaiak, folytatták az agresszív letámadást, amely eredményre vezetett, előnyhöz jutottak egy szerencsés góllal. De nem adtuk fel, Frederiksberg szabadrúgásból betalált! Ezután nyerhettünk is volna, hiszen a hajrában nagy ziccert rontottunk, sőt a lécet is eltaláltuk – következhetett a hosszabbítás. Lekontráztak minket, három kettőre vezettek, de nem lógattuk a fejünket, küzdöttünk, s egy rengeteget gyakorolt szögletvariáció után újfent egyenlítettünk. A büntetőknél ők kettőt hibáztak – egyszer fölé-mellé lőttek, egyszer pedig a kapusom, Nils Jonathan Johansson védett –, mi csak egyet, így továbbjutottunk! Külön öröm számomra, hogy a kapus hozzátette a magáét, hiszen korábban és a meccs napján is átvettük, a svéd játékosok melyik sarkot célozzák legtöbbször.”

A KÍ csütörtök este ért haza Feröerre, s újra népünnepély fogadta a csapatot.

„Miután a Ferencvárost búcsúztattuk, elképesztő, mi várt minket odahaza: tomboló emberek, akik miattunk mentek ki az utcára. Ráadásul a városban jelenleg zenei fesztivál zajlik, így még többen vártak minket csütörtökön. A feröeri klubfutball a legszebb napjait éli, ez a legnagyobb siker! Feröer harminchárom éve, ugyanúgy Svédországban egy nullára legyőzte Ausztriát Európa-bajnoki selejtezőn, válogatott szinten eddig ennél nem volt csodásabb siker. Lehet, sokan azt mondják, csoda, amit művelünk, amely részben igaz, de úgy érzem, most ért be a sok befektetett munka, a hetekben arathatjuk le ennek gyümölcsét. Bár az Európa-konferencialiga csoportköre így már biztos, ha a Molde ellen is továbbjutunk, az Európa-liga-csoportkör is tuti lesz. Ha a norvégon is túljutunk, jöhet a playoff a BL-csoportkörért – hihetetlen, hogy erről beszélhetünk. A Molde elleni párharc érdekessége, hogy a vezetőedzőnk és a másodedzőnk is norvég, ráadásul mindketten futballoztak a klubban. Az első mérkőzésre jövő hét szerdán kerül sor, odahaza – ez eddig rendre bevált...”

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
BAJNOKI ÁG

Häcken (svéd)–KÍ (feröeri) 3–3 (Sana 24., Lajuni 48., Sadiq 105+1., ill. Frederiksberg 17., 53., Gussias 109.) – tizenegyesekkel 3–4
Továbbjutott: a KÍ, 3–3-as összesítés után tizenegyesekkel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik