BL: „Nem volt annyi szerencsénk, mint a Barcának, de van esélyünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.24. 09:11
Az Arsenal nehéz helyzetből várja a Barcelona elleni BL-visszavágót, de Héctor Bellerín szerint még van esélyük továbbjutni.

A londoniak Oxlade-Chamberlain és Giroud révén a legnagyobb lehetőségeiket is kihagyták, így a katalánok Messi duplájával 2–0-ra nyertek idegenben, formalitássá változtatva a visszavágót. Erről azonban más a véleménye a Barcelona nevelésű Héctor Bellerínnek.

„A Barca ellen játszani nagyon különleges élmény számomra, ott nőttem fel” – mondta.

„Számos lehetőségünk volt, hogy megszerezzük a vezetést, amikor pedig ezt nem tudod megtenni, akkor ők élnek az eséllyel. Az első kontrából született, a második büntetőből. Fel kell emelnünk ugyanakkor a fejünket, úgy vetjük magunkat a visszavágó során a küzdelembe, ahogy az elsőn. Jól játszottunk, és még mindig van esélyünk. Nagyon nehéz lesz, de sohasem adjuk fel” – vélekedett Bellerín.

„Egységes csapat voltunk, de nem voltunk olyan szerencsések, mint ők. Tudjuk, hogy kíméletlenebbnek kell lennünk” – utalt a jobb helyzetkihasználásra. a katalánok Messi duplájával 2–0-ra nyertek idegenben, formalitássá változtatva a visszavágót. Erről azonban más a véleménye a Barcelona nevelésű Héctor Bellerínnek.

„A Barca ellen játszani nagyon különleges élmény számomra, ott nőttem fel” – mondta.

„Számos lehetőségünk volt, hogy megszerezzük a vezetést, amikor pedig ezt nem tudod megtenni, akkor ők élnek az eséllyel. Az első kontrából született, a második büntetőből. Fel kell emelnünk ugyanakkor a fejünket, úgy vetjük magunkat a visszavágó során a küzdelembe, ahogy az elsőn. Jól játszottunk, és még mindig van esélyünk. Nagyon nehéz lesz, de sohasem adjuk fel” – vélekedett Bellerín.

„Egységes csapat voltunk, de nem voltunk olyan szerencsések, mint ők. Tudjuk, hogy kíméletlenebbnek kell lennünk” – utalt a jobb helyzetkihasználásra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik