Játszik-e CR? Klopp szépen akar meghalni

Vágólapra másolva!
2014.04.08. 12:36
null
Kérdéses, hogy Cristiano Ronaldo pályára léphet-e Dortmundban (Fotók: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi visszavágóján a Borussia Dortmund a Real Madridot fogadja, és szinte a csodánál is többre van szüksége, hiszen háromgólos hátrányt kellene ledolgoznia, miközben nem szerzett gólt idegenben. A Chelsea–PSG visszavágó első ránézésre feltétlenül kiélezettebbnek tűnik, igaz, a párizsiak kétgólos fórja megnyugtató előnyt jelenthet. Kezdés 20.45 órakor, mindkét mérkőzést élő szöveges tudósításban követhetik a Nemzeti Sport Online-on!

 

BORUSSIA DORTMUND–REAL MADRID

„Minimális esélyünk van a továbbjutásra – kezdte a hétfői sajtótájékoztatón Robert Lewandowski, a Borussia Dortmund támadója, aki kihagyta a negyeddöntő első felvonását. – Dortmundban játszunk, ahol mindig veszélyesek vagyunk. Kizárt, hogy ismét négy gólt szerzek. Nem lesz egyszerű dolgunk, de még a sok sérült ellenére is nagy a potenciál a csapatban, agresszíven kell játszanunk.”

Jürgen Klopp, a BVB vezetőedzője is osztotta Lewandowski véleményét, a tréner szerint ha kiesnek, essenek ki méltósággal.

„Egyszerű a képlet: mindent meg kell tennünk a győzelemért. Ha már kiesünk, akkor essünk ki úgy, hogy jó meccset játszottunk és szenvedélyesen futballoztunk – mondta Jürgen Klopp, aki beszélt az elképzeléseiről is. – Az első számú terv az, hogy jobban védekezzünk, a második számú pedig az, hogy kihasználjuk a helyzeteinket. Mindent bele kell adnunk. Tavaly a döntőben állítottak meg minket, most úgy néz ki, hogy a negyeddöntő a végállomás. A Real Madrid a Bajnokok Ligája egyik favoritja, de mi a második félidők mesterei vagyunk, és ez most az lesz.”

Weidenfeller hétfőn a csapattal edzett, sérülése a múlté, minden bizonnyal játszhat a Real Madrid ellen. Rosszabb helyzetben van Sahin, aki hátproblémákra panaszkodik, játéka pedig erősen kérdéses. Ez nagy fejtörést okozhat Kloppnak, ugyanis Bender és Gündogan is sérült, Kehl pedig eltiltott.

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a BL elődöntőjébe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Cristiano Ronaldónak idő előtt abba kellett hagynia a hétfő esti edzést, és valószínűleg nem lép pályára – írta az egyik madridi sportlap, az AS. A portugál aranylabdás részt vett a bemelegítésen, de a bal térde – amely miatt le kellett cserélni a párharc első mérkőzésén, és amely miatt nem játszott a Real Sociedad elleni hétvégi bajnokin – újra megfájdult, így számára húsz perc után véget ért a hétfő esti edzés.

Carlo Ancelotti, a Real vezetőedzője a gyakorlás előtti sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: Ronaldo keddi játéka a hétfői edzéstől függ – csak akkor játszik, ha százszázalékos állapotban lesz. A jelek szerint ez a feltétel nem áll. A portugál klasszis a vasárnapi tréningen még részt tudott venni.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BORUSSIA DORTMUND (német)–REAL MADRID (spanyol)
Dortmund,
Signal Iduna Park, 20.45 (tv: Digi Sport1). Vezeti: Skomina (szlovén)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
DORTMUND:
Weidenfeller – Piszczek, Papasztatopulosz, Hummels, Drum – Jojics, Sahin – Grosskreutz, Mhitarjan, Reus – Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp
REAL MADRID: Casillas – Carvajal, Pepe, Sergio Ramos, Fábio Coentrao – Modric, Xabi Alonso, Di María – Bale, Benzema, C. Ronaldo (Isco). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Az első mérkőzésen: 0–3

A párizsiak átmasíroznának a Stamford Bridge-en is
A párizsiak átmasíroznának a Stamford Bridge-en is

CHELSEA–PSG

A Paris Saint-Germain a hazai 3–1-es sikere után kedvező előjelekkel várhatja a Chelsea ellen londoni visszavágót. Laurent Blanc, a párizsiak edzője amondó, ha igazi nagy csapattá akarnak válni, idegenben is nekik kell diktálni a tempót, az együttes fő célja pedig a BL-trófea elhódítása.

„Nem hivatkozhatunk arra a tényre, hogy a számok számunkra kedvezőbbek – mondta hétfőn Laurent Blanc. – Kedden óriási mérkőzésre van kilátás, a Chelsea letámad minket, hogy ledolgozza a hátrányát, ez pedig esélyeket adhat nekünk. Nem ülünk rá az eredményre és várjuk a meccs végét, szeretnénk a saját játékunkat játszani, még ha idegenben is lépünk pályára.”

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a BL elődöntőjébe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nagyon magasak lettek a céljaink. Hazai fronton mindent meg akarunk nyerni, de a végső célunk most az, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Ha európai nagy csapat akarunk lenni, akkor nekünk kell diktálni a mérkőzés ritmusát és tempóját otthon és idegenben is. Ami a gólokat illeti, mindegyik meccsünkön betaláltunk ebben a kiírásban.”

A PSG játékosai masszív bónuszt kapnak abban az esetben, ha kiharcolják a BL-továbbjutást. A Le Parisien értesülése szerint minden egyes játékos 450 000 eurót kap, amennyiben az együttes bejut a legjobb négy közé. A játékosok már korábban, a csoportkör sikeres teljesítéséért 100 ezer eurót, a Bayer Leverkusen kiejtéséért pedig 150 000 eurót biztosítottak maguknak, a Chelsea elleni továbbjutás pedig újabb 200 ezerrel növelné a futballisták bónuszát.

A PSG-játékosok egy esetleges BL-győzelemért összesen 1 millió eurót kereshetnek – a döntőbe jutás további 250 000 eurót, a finálé megnyerése pedig újabb 300 ezret érne –, emellett a bajnoki címért 400 ezer eurót (hat fordulóval a vége előtt 13 pont az előny), a Ligakupa-győzelemért (döntőznek a Lyonnal április 19-én) pedig 50 ezret kaphatnak, így akár 1.45 millió eurót is összegyűjthetnek a játékosok a szezonban csak a bónuszokból.

A párizsiak a negyeddöntős harcban nem számíthatnak Zlatan Ibrahimovicra, aki legalább egy hónapig nem áll Laurent Blanc rendelkezésére.

CHELSEA (angol)–PARIS SAINT-GERMAIN (francia)

London, Stamford Bridge, 20.45 (tv: Sport 1). Vezeti: Proenca (portugál)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
CHELSEA:
Cech – Ivanovics, G. Cahill, Terry, Azpilicueta – D. Luiz, Lampard – Schürrle, Oscar, Hazard – F. Torres. Menedzser: José Mourinho
PSG: Sirigu – Van der Wiel, Alex, Th. Silva, Maxwell – Verratti, Th. Motta, Matuidi – Lucas Moura, Cavani, Lavezzi. Vezetőedző: Laurent Blanc
Az első mérkőzésen: 1–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik