A „vörösök” az eredménnyel elégedettek, a játékkal már kevésbé

Vágólapra másolva!
2007.09.19. 10:26
Rafa Benítez vezetőedző és Steven Gerrard csapatkapitány szerint a Liverpool FC-nek alaposan fel kell javulnia, ha komoly eredményt akar elérni a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A spanyol szakember és az angol klasszis úgy véli, kedden este csak az eredménnyel lehettek elégedettek Portóban, a mutatott játék messze elmaradt a várakozásoktól.
Dirk Kuyt gólját ünneplik a liverpooliak
Reuters/Jose Manuel Ribeiro
Dirk Kuyt gólját ünneplik a liverpooliak
Dirk Kuyt gólját ünneplik a liverpooliak
Reuters/Jose Manuel Ribeiro
Dirk Kuyt gólját ünneplik a liverpooliak

A tavasszal döntős „vörösök” 1-1-es döntetlent értek el az FC Porto otthonában, az 1 pont értékét növeli, hogy Jermaine Pennant kiállítása miatt fél óráig emberelőnyben futballozott a portugál bajnok.

„Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk. Erre nehezen találok magyarázatot, mert felkészülésünk nagyszerű volt” – kezdte értékelését Benítez.

A spanyol szakember szerint a szünet után már jobb teljesítményt nyújtott csapata, de egyszerű dolga volt, hiszen csak a nyitó negyvenöt perchez kellett viszonyítani…

„Sajnos a szünetig rengeteg labdát szórtunk el, tiszta helyzeteket ajándékoztunk az ellenfélnek és a büntető is korrekt ítélet volt – jelentette ki a Liverpool FC szakvezetője, majd kitért a második játékrészre: - Igazi arcunkat is meg kellett mutatnunk és ezt meg is tettük. A második félidőben már sokkal szervezettebben futballoztunk, rengeteget dolgoztunk. Jó csapat ellen játszottunk, nem is panaszkodunk az eredmény miatt”.

Rafa Benítez úgy véli, hogy Pennant kiállítása jogos volt, hiszen kétszer is sárga lapot érő szabálytalanságot követett el.

„Remélem, hogy Jermaine tanul az esetből. Lehet, hogy kedvezően befolyásolja a jövőjét a kiállítás, rájön, hogy nincs értelme az ilyen kemény belépőknek” – mondta a „vörösök” főnöke.

Steven Gerrard egyet értett trénere kritikájával, úgy véli, intő jelnek kell tekinteni a kedd esti produkciót.

„A Bajnokok Ligájában is jó eredménynek számít az idegenben szerzett egy pont, de a játékunk csalódást keltett. Sajnos rosszul kezdtünk, és később sem tértünk igazán magunkhoz. Pedig éppen azzal építettünk európai nagycsapatot, hogy mindig jól kezdtünk és megnehezítettük az ellenfél dolgát. Alaposan megszerveztük a védekezésünket és nagyszerű ellentámadásokat vezettünk. Ezen az estén azonban egyik erényünket sem csillogtattuk” – mondta a válogatott középpályás, aki kedden este 80. európai kupamérkőzését játszotta.

BAJNOKOK LIGÁJA, A CSOPORT, 1. FORDULÓ

PORTO-LIVERPOOL 1-1 (1-1)

Helyszín: Porto, Estadio de Dragao
Játékvezető: Michel (szlovák)
PORTO LIVERPOOL
33 Nuno 25 Reina
12 Bosingwa 3 Finnan
14 Joao Paulo 4 Hyypiä
2 Bruno Alves 23 Carragher
13 Fucile 17 Arbeloa
8 Lucho González 16 Pennant
6 Paulo Assuncao 20 Mascherano
16 Raúl Meireles 8 Gerrard
17 Szektiui 19 Babel
9 Lisandro 9 Torres
7 Quaresma 18 Kuyt
Vezetőedző: Menedzser:
Jesualdo Ferreira Rafael Benitez
Gólszerzők: Lucho Gonzalez (8.-11-es), Kuyt (17.)
Csere: Raúl Meireles h. Mariano Gonzalez (64.), Szektiui h. Farias (64.), Torres h. Voronyin (76.), Babel h. Fabio Aurelio (85.)
Sárga lap: Bosingwa (9.), Pennant (26.), Torres (73.), Kuyt (75.), Mascherano (90+2.)
Kiállítás: Pennant (58.)

BAJNOKOK LIGÁJA, A CSOPORT, 1. FORDULÓ

O. MARSEILLE-BESIKTAS 2-0 (0-0)

Helyszín: Marseille, Stade Vélodrome
Játékvezető: Trefoloni (olasz)
MARSEILLE BESIKTAS
30 Mandanda 84 Hakan Arikan
24 Bonnart 2 Serdar K.
4 Rodriguez 15 Diatta
5 Faty 58 Ibrahim T.
3 Taiwo 19 Ibrahim Üzülmez
22 Nasri 21 Serdar Ö.
19 Cana 18 E. Cissé
10 Zenden 17 Ricardinho
6 Ziani 14 Tello
11 Niang 10 Delgado
9 Cissé 13 Bobo
Vezetőedző: Vezetőedző:
Albert Emon Ertugrul Saglam
Gólszerzők: Rodriguez (76.), D. Cissé (90+1.)
Csere: Serdar K. h. Ibrahim Kas (26.), Ricardinho h. Koray (44.), Delgado h. Higuain (75.), Zenden h. Valbuena (76.), Niang h. Gragnic (86.), Nasri h. Mbami (88.)
Sárga lap: Faty (45+1.), Rodriguez (47.), Ibrahim Kas (50.), Koray (63.), D. Cissé (66.), Valbuena (82.), Nasri (88.)

AZ FC PORTO-LIVERPOOL FC MÉRKŐZÉS GÓLJAI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik