A tavaszi döntős döntetlennel rajtolt portói vendégszereplésén

Vágólapra másolva!
2007.09.18. 23:03
A Bajnokok Ligája csoportkörének első körében a Porto a Liverpoolt, míg a Marseille a Besiktast fogadta. A Dragao-stadionban a gyors gólváltás után már nem született újabb találat, pedig Pennant kiállítása miatt a „sárkányok” fél órán át emberelőnyben rohamoztak. A francia kikötővárosban nem tudták a törökök kibekkelni a Marseille nyomását.
Kuyt egy pontot hozott a 'Poolnak
Kuyt egy pontot hozott a 'Poolnak
Kuyt egy pontot hozott a 'Poolnak
Kuyt egy pontot hozott a 'Poolnak

A labdarúgó Bajnokok Ligája A csoportjának rangadóján a portugál bajnok Porto a BL tavalyi idényének ezüstérmesét, a Liverpoolt fogadta.

Az utóbbi években többnyire elkerülték egymást a csapatok, legutoljára az UEFA-kupa 2000-2001-es szezonjában a negyeddöntőben találkoztak a felek. Akkor a ’Pool 2-0-s összesítetéssel búcsúztatta a „kék-fehéreket”; Portóban gólnélküli döntetlen született.

Ezúttal a „sárkányok” kezdték jobban a mérkőzést: a 8. percben 11-eshez jutottak, miután Reina ütötte el Sekciuit a 16-oson belül. A büntetőt Lucho González a kapu közepébe vágta - gyorsan előnybe kerültek a hazaiak.

Az angolok válaszára sem kellett sokat várni; Kuyt a 17. percben fejessel vette be Nuno kapuját. Ekkor sokan arra gondoltak, beindul a Mersey-parti henger, ám igazán említésre méltó esemény már nem történt az első játékrészben.

Az 58. percben Pennant gyűjtötte be második sárga lapját, a Portónak volt tehát még bő fél órája, hogy emberelőnyben játszva begyötörje a győztes gólt. Ez azonban már nem sikerült egyik együttesnek sem, így meg kellett elégedniük egy-egy ponttal.

Az A csoport másik mérkőzésén Marseille-be látogatott a Besiktas, és ha nagy nehézségek árán is, de otthon tartotta a három pontot két kései találattal.

A hazaiak támadó összeállításban kezdték a találkozót, Ziani, Cissé és Niang alkotta a csatártriót, szemben a törökökkel, akiknél Bobo volt mindössze az egyetlen előretolt csatár.

A 90 perc alatt több helyzetet dolgozott ki a Marseille, azonban már levegőben lógott a gólnélküli döntetlen. Ekkor érkezett Rodríguez, és góljára már nem tudott válaszolni az isztambuli együttes.

A végén még kitámadtak a vendégek minden mindegy alapon, újabb gól azonban a másik oldalon született. Cissé biztosította be a francia győzelmet.

BAJNOKOK LIGÁJA, A CSOPORT, 1. FORDULÓ

PORTO-LIVERPOOL 1-1 (1-1)

Helyszín: Porto, Estadio de Dragao
Játékvezető: Michel (szlovák)
PORTO LIVERPOOL
33 Nuno 25 Reina
12 Bosingwa 3 Finnan
14 Joao Paulo 4 Hyypiä
2 Bruno Alves 23 Carragher
13 Fucile 17 Arbeloa
8 Lucho González 16 Pennant
6 Paulo Assuncao 20 Mascherano
16 Raúl Meireles 8 Gerrard
17 Szektiui 19 Babel
9 Lisandro 9 Torres
7 Quaresma 18 Kuyt
Vezetőedző: Menedzser:
Jesualdo Ferreira Rafael Benitez
Gólszerzők: Lucho Gonzalez (8.-11-es), Kuyt (17.)
Csere: Raúl Meireles h. Mariano Gonzalez (64.), Szektiui h. Farias (64.), Torres h. Voronyin (76.), Babel h. Fabio Aurelio (85.)
Sárga lap: Bosingwa (9.), Pennant (26.), Torres (73.), Kuyt (75.), Mascherano (90+2.)
Kiállítás: Pennant (58.)


BAJNOKOK LIGÁJA, A CSOPORT, 1. FORDULÓ

O. MARSEILLE-BESIKTAS 2-0 (0-0)

Helyszín: Marseille, Stade Vélodrome
Játékvezető: Trefoloni (olasz)
MARSEILLE BESIKTAS
30 Mandanda 84 Hakan Arikan
24 Bonnart 2 Serdar K.
4 Rodriguez 15 Diatta
5 Faty 58 Ibrahim T.
3 Taiwo 19 Ibrahim Üzülmez
22 Nasri 21 Serdar Ö.
19 Cana 18 E. Cissé
10 Zenden 17 Ricardinho
6 Ziani 14 Tello
11 Niang 10 Delgado
9 Cissé 13 Bobo
Vezetőedző: Vezetőedző:
Albert Emon Ertugrul Saglam
Gólszerzők: Rodriguez (76.), D. Cissé (90+1.)
Csere: Serdar K. h. Ibrahim Kas (26.), Ricardinho h. Koray (44.), Delgado h. Higuain (75.), Zenden h. Valbuena (76.), Niang h. Gragnic (86.), Nasri h. Mbami (88.)
Sárga lap: Faty (45+1.), Rodriguez (47.), Ibrahim Kas (50.), Koray (63.), D. Cissé (66.), Valbuena (82.), Nasri (88.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik