Optimista „vörösök”, Alonso és Carragher sem tart a „kékektől”

Vágólapra másolva!
2007.04.25. 11:48
A Liverpool FC Labdarúgói optimistán és elszántan várják a Chelsea elleni Bajnokok Ligája elődöntőt. Xabi Alonso és Jamie Carragher sem tart a riválistól. A spanyol középpályás úgy véli, a Stamford Bridge hangulata nem bénítja majd a vendégeket, míg az angol védő szerint fontos pszichológiai előnyt jelent számukra a 2005-ben sikeresen megvívott párharc.
Szerdán este is hasonló párharcokra számíthatunk
Szerdán este is hasonló párharcokra számíthatunk
Szerdán este is hasonló párharcokra számíthatunk
Szerdán este is hasonló párharcokra számíthatunk
„Őszintén mondom, egyáltalán nem félünk a Stamford Bridge hangulatától. Persze, nem tudom, a múltban miért nem értünk el jobb eredményeket ezen a pályán” – kezdte nyilatkozatát Alonso, majd hozzátette.

„Hiszek a csapatban és a csapattársaimban. Biztos vagyok abban, hogy ha idegenben jó eredményt érünk el, akkor hazai pályán kiharcoljuk a továbbjutást. Mi kerülünk a döntőbe, ha taktikailag, technikailag és fizikálisan is felülmúljuk a Chelsea-t”.

Xabi Alonso hozzátette: a Liverpoolnak különleges motivációt jelent, hogy két évvel ezelőtt már elbúcsúztatta a londoni együttest a Bajnokok Ligájában.

A spanyol futballista úgy véli, a 2005-ös BL-párharc mellett a tavalyi FA-kupa elődöntőből is erőt meríthetnek, hiszen akkor szintén a Liverpool jutott a fináléba.

„A Chelsea mindig szenved ellenünk, mióta Rafa Benítez az edzőnk. Trénerünk remek mérleggel rendelkezik ellenük. Nem hiszem, hogy félnének tőlünk, de az biztos, hogy hatnak rájuk a kellemetlen tapasztalatok” – jelentette ki Xabi Alonso.

A spanyol klasszis szerint kiélezett, taktikai csata várható a két összecsapáson.

Szavazás

Melyik csapat jut tovább a BL elődöntőjéből?

Írja be az itt látható számot!
„Az a csapat jut tovább, amelyik jobban gazdálkodik a lehetőségeivel. Biztos vagyok abban, hogy ez a Liverpool lesz!- szögezte le a „vörösök” kulcsembere.

Jamie Carragher örül a találkozót kísérő kiemelt figyelemnek, s csapattársához hasonlóan meg akarja ismételni a 2005-ös diadalt.

„Soha sem feledik azt a két estét azok a játékosok, akik pályára léphettek. Az emlékek is ösztönöznek bennünket az ismétlésre” – mondta a védő, majd kitért a Didier Drogba elleni csatára is: - Csodálatos játékos, alig maradt le az Év Labdarúgója szavazás első helyéről. Magas csatár, erre is fel kell készülnöm. Egyike a világ legjobb támadóinak, tudom, kemény küzdelem vár ránk. De tudjuk, figyelnünk kell Andrij Sevcsenkóra is”.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA


A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
CHELSEA LIVERPOOL
1 P. Cech 25 Reina
19 L. Diarra 3 Finnan
9 R. Carvalho 23 Carragher
26 Terry 5 Agger
3 Ash. Cole 6 Riise
12 Obi Mikel 16 Pennant
8 Lampard 20 Mascherano
4 Makelele 8 Gerrard
10 J. Cole 14 Xabi Alonso
11 Drogba 15 Crouch
7 Sevcsenko 17 Kuyt
Vezetőedző: b>Vezetőedző:
Jose Mourinho Rafael Benitez
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik