Michael Rensing

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.04.03. 19:29
nemzetisége:
német
0/0
születési hely:
Lingen
ideje:
1984.05.14.
pozíció:
kapus
magassága:
188 cm
súlya:
85 kg
korábbi klubjai:
TuS Lingen
sikerei:
német ifjúsági bajnok (2000, 2001, 2002), a német Ifjúsági Kupa győztese (2002), a Regionalliga győztese (2004), U-21-es Eb-résztvevő (2004, 2006), német bajnok (2005, 2006, 2008), Német Kupa-győztes (2005, 2006, 2008), német Ligakupa-győztes (2004, 2007)

"Mici" a legtehetségesebb német kapusok egyike, akit sokan Oliver Kahn utódjának tartanak. Rensing a német korosztályos csapatok oszlopos tagja, az U-19-es válogatott után a 2004-es, hazai rendezésű U-21-es Európa-bajnokságon is láthattuk őt a háló előtt, sőt, fiatal kora miatt két évvel később is részt vett a fiatalok kontinenstornáján. 2000 óta a Bayern alkalmazottja, előtte a TuS Lingenben tanulta meg a futball alapjait. A München a harmadik osztályban, a Regionalligában szereplő tartalékcsapatában edződött, s 2002-ben negyedik számú kapusként már nevezték a BL-sorozatba is, bár sokáig még a kispadra sem került a profiknál. Egy év múlva Scheurer visszavonulása után Schlössert, majd Drehert megelőzve már ő Olli Kahn első számú tartalékja, s a Hamburg és a Schalke 04 ellen már pályára is lépett, sőt, gólt sem kapott a "másfél" mérkőzésen! Ifibeli edzője, Werner Kern és a mindenható Uli Hoeness több nyilatkozatukban is dicsérték őt, amikor szóba került Kahn esetleges visszavonulása vagy élemedett kora. Rense mindenesetre türelmes, többször is kijelentette, hogy büszke arra, hogy olyan legendákkal edzhet, mint Sepp Maier és Olli Kahn.

"Mindenesetre önbizalomban ő sem szenved hiányt, a 2002-es német ifibajnokság megnyerése után azt nyilatkozta, hogy négy éven belül kiszorítja Kahnt a kapuból. Oli, reszkess, nemsokára jön 2006!" - írtuk róla akkoriban. Hősünk a felnőtteknél történő kispadozás mellett rendszeresen szerepelt a Regionalligában a (fél)amatőrökkel, de hat kupamérkőzésen és a Mainz elleni bajnoki második félidejében helyettesítette példaképét, sőt, a 2005-06-os idényben hat Bundesliga-mérkőzésen is ő állt a kapuba Kahn sérülése miatt! Igaz, egy alkalommal ehhez ő maga is tevékenyen hozzájárult: a Bielefeld elleni mérkőzés előtt ő melegítette be Kahnt néhány ügyes lövéssel, amik közül az egyik úgy szemen kapta Olit, hogy az nem tudott végül játszani! 2006 februárjában a Milan ellen a BL-ben is bemutatkozhatott, nyáron pedig ott volt a portugáliai U-21-es Eb-n, ahol a szerbek ellen megúszta kapott gól nélkül, de a franciák és a portugálok tinizsenijeivel alaposan meggyűlt a baja, hiszen Sinama-Pongolle, Gouffran, Rio Mavuba ill. Joao Moutinho is betalált kapujába!

Egy barátságos mérkőzés erejéig Magyarországon, Győrben is megfordult.




01-02 
Bayern München II. (III.o.)  
       
02-03 
Bayern München II. (III.o.)
33 
       
03-04 
Bayern München  
BL 
 
03-04 
Bayern München II. (III.o.)
15 
       
04-05 
Bayern München  
BL 
 
04-05 
Bayern München II. (III.o.)
18 
       
05-06 
Bayern München  
22 
       
06-07 
Bayern München  
BL 
2.00
06-07 
Bayern München II. (III.o.)
20 
       
07-08 
Bayern München  
10 
UEFA 
3.06

A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.

Nagy tornák a válogatott színeiben:
2004
U-21-es Eb
3
0
2006
U-21-es Eb
3
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik