Gyémánt Liga: tiltakoznak a kenyaiak és az etiópok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.14. 11:18
Felháborodást váltott ki Kenyában és Etiópiában a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) azon döntése, mely szerint a jövő évtől kikerülnek a hosszútávfutó számok a Gyémánt Liga versenyek programjából.

Az IAAF hétfőn jelentette be, hogy illetékes bizottsága úgy határozott, rövidebbé és intenzívebbé teszik az első számú egynapos versenysorozat állomásait, ezért – több más változtatás mellett – azokon nem lesznek 5000 és 10 000 méteres futamok, a leghosszabb táv a 3000 méter lesz.

Ahogy az várható volt, a hosszútávfutás két meghatározó nemzete, Kenya és Etiópia hevesen tiltakozott a „reform” ellen, s mindkét ország sportági vezetői jelezték, nem hagyják annyiban a dolgot.

„Az afrikai szövetség áprilisi kongresszusán tárgyalunk erről, mert ez teljesen igazságtalan a versenyzőinkkel szemben – háborgott Jackson Tuwei, a kenyai szövetség elnöke, hozzátéve, azon túl, hogy futóikat megkárosítják és komoly anyagi bevételtől esnek el, a sportágnak is jelentős károkat okoz egy ilyen változtatás. – A hosszabb számok az atlétika tartópillérei. A maratonfutás az olimpiai versenyek csúcsa, míg az ötezer és a tízezer méteres versenyek teszik érdekessé és izgalmassá az atlétikát.”

Az etiópok legendás versenyzője, a kétszeres olimpiai és négyszeres világbajnok Haile Gebrselassie szintén felszólalt a döntés ellen, míg hazája szövetsége jogtalannak nevezte azt.

„Nekünk, afrikaiaknak hangosan hallatni kell a hangunkat. Nem maradhatunk csendben, látva, ahogy kiirtják a hosszútávfutó számainkat” – nyilatkozta Silesi Bisrat, az etióp szövetség kommunikációs vezetője

Az IAAF más, jelentős változtatásokat is végrehajt a Gyémánt Ligában: a jövő évtől a mostani 14 helyett már csak 12 verseny lesz műsoron, s kettő helyett egy döntőt tartanak. Az eddigi 32 szám helyett 24 marad, s a televíziós program két óráról 90 percre csökken.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik