A Prefontaine Classic elnevezésű viadal szombati versenyei alatt kifejezetten erős szél fújt, amely a sprintereket segítette, ugyanakkor több esetben is a megengedettnél (2 méter/másodperc) jobban. Ezért a férfi 100-asok és 110 gátasok eredményeit nem lehetett hitelesíteni, ugyanakkor Ronnie Bakert ez vélhetőleg nem zavarta nagyon, mivel világbajnoki ezüstérmes, fedett pályás vb-győztes honfitársának, Christian Colemannek a legyőzése minden bizonnyal sokkal fontosabb számára az időnél.

A mezőny kiváló futókból állt, ám az már a rajt után egyértelműnek tűnt, hogy a két amerikai között dől majd el az első hely sorsa. A 60 méteren világcsúcstartó Coleman szokásához híven remekül kezdett, és a táv feléig egyértelműen Baker előtt volt, aki azonban közel tudott maradni hozzá, az utolsó harmadban pedig ellépett tőle, és 9.78 másodperces eredménnyel nyert.

Férfi 200-on ott volt a startnál többek között a tavalyi londoni világbajnokságon aranyérmes török Ramil Guliyev, a bronzérmes trinidadi Jereem Richards és a negyedik amerikai Ameer Webb is, ám az elsőségre most szemernyi esélyük sem volt. A dohai GYL-versenyen is győztes, szintén amerikai Noah Lyles ugyanis már a kanyarból kijövet egyértelműen vezetett, majd az egyenesben folyamatosan növelte az előnyét és 19.69 másodperces kiemelkedő idővel diadalmaskodott. Mivel a félkörös viadal alatt a szél pontosan 2 méter/másodperces volt, Lyles eredménye egyéni csúcs, és egyúttal a világ idei legjobbjának a beállítása.

Női 800 méteren a 2015 óta veretlen dél-afrikai Caster Semenya, míg 400-on a bahamaiak olimpiai bajnoka, Shaunae Miller-Uibo tartott erődemonstrációt: előbbi az amerikai kontinensen valaha futott legjobb idővel, 1:55.92 perccel, utóbbi pedig 49.52 másodperccel ért célba.

Miller-Uibo remek formája a sportág magyar szerelmesei számára is kiváló hír, ugyanis a bahamai futó már jelezte részvételét a július 1-jén és 2-án megrendezendő Gyulai István Memorialon. A Székesfehérvárra érkező atléták közül mások is kiváló produkcióval rukkoltak ki Eugene-ben. Női 5000 méteren az etióp Genzebe Dibaba (14:26.89 perc), férfi magasugrásban pedig a katari Mutaz Essza Barsim (236 cm) győzött ragyogó eredménnyel. Férfi 110 gáton a jamaicai Omar McLeod lett az első az orosz Szergej Subenkov előtt. Ők ketten a Gyulai Memorialon is összecsapnak majd, akkor viszont már Baji Balázs is ott lesz a mezőnyben.

GYÉMÁNT LIGA, EUGENE
SZOMBATI GYŐZTESEK
Férfiak
100 m:
Ronnie Baker (amerikai) 9.78 másodperc
200 m: Noah Lyles (amerikai) 19.69 mp
3000 m akadály: Benjamin Kigen (kenyai) 8:09.07 p
110 m gát: Omar McLeod (jamaicai) 13.01 mp
Magasugrás: Mutaz Essza Barsim (katari) 236 cm
Hármasugrás: Christian Taylor (amerikai) 17.73 m
Súlylökés: Ryan Crouser (amerikai) 22.53 m

Nők
100 m: Marie-Josée Ta Lou (elefántcsontparti) 10.88 mp
400 m: Shaunae Miller-Uibo (bahamai) 49.52 mp
800 m: Caster Semenya (dél-afrikai) 1:55.92 p
1500 m: Shelby Houlihan (amerikai) 3:59.06 p
5000 m: Genzebe Dibaba (etióp) 14:26.89 p
400 m gát: Janieve Russell (jamaicai) 54.06 mp
Rúdugrás: Jennifer Suhr (amerikai) 485 cm