Baji Balázs: Nem tudom, számomra hol a határ

VINCZE SZABOLCS (LONDON)VINCZE SZABOLCS (LONDON)
Vágólapra másolva!
2017.08.09. 09:38
null
„Határozottan úgy érzem, a 13.15-ön még tudok faragni.” (Fotó: AFP)
Londonban mérföldkőhöz érkezett a magyar atlétika, a sportág hazai történetében először szerzett sprintszámban világbajnoki érmet magyar versenyző: a gátfutó Baji Balázs. A Nemzeti Sportnak elárulta, mik voltak a siker kulcsai, beszélt saját határairól, az élsporton kívül hivatásáról, és arról, hogy nagyon reméli, még nincs vége a sikereknek.

– Mennyit aludt az este?
– Három-négy órát, hajnalig beszélgettünk az edzőmmel, Tomhauser Istvánnal, és volt egy kis ünneplés is – mondta a londoni világbajnokságon, 110 méteren bronzérmet szerző gátfutó, Baji Balázs, akinek a hangján a legkevésbé sem hallatszott fáradtság. – De egyébként is alig tudtam lehunyni a szemem, sokat forgolódtam, reggel már korán kipattant a szemem. Rengetegen kerestek azóta, és nagyon örülök, hogy ennek az eredménynek ekkora visszhangja van otthon és külföldön, s ennyire felkapta a sportvilág.

– Ma már el tudja hinni, ami történt?
– Még mindig nem teljesen. Az elmúlt fél napban kismillióan kerestek, írtak, kérdeztek, és mivel újra és újra meg kellett fogalmaznom, mit érzek, már délelőtt kezdtem elhinni. De csak az érem volt az, ami az egészet kézzelfoghatóvá tette, bár bevallom, teljesen még akkor sem hittem el, amikor a nyakamba akasztották és éreztem a súlyát.

– Mire emlékszik a futásból?
– Nagyjából már az egészre. Emlékszem, hogy jól kaptam el a rajtot, de rögtön bele is szaladtam két hibába az első gátakon, ami visszavetett, de gyorsan rendeztem a mozgásomat, és a hajrára jó pozícióba tudtam kerülni.

– Ha tudna mondani egyetlen okot, aminek az érmet köszönheti, mit mondana?
– Bár ez volt az első világbajnoki döntőm, higgadt tudtam maradni végig, és ez volt a kulcs. Régen nem tudtam jól kezelni a hasonló helyzeteket, és simán kizökkentett egy ilyen korai hiba, amiből most ráadásul kettő is volt. Ha úgy reagálok, mint régen, az első hibát egy újabb követett volna, amit egy újabb, és így tovább, de a tapasztalat és az önbizalom megtette a hatását.

– Minek volt köszönhető ez az önbizalom?
– Az egész szezonomnak. Idén nemcsak egy-egy kiemelkedő futásom volt, hanem szinte mindegyik az volt. Rendre hoztam a klasszis eredményeket, és bár külön nem is fektettünk rá hangsúlyt az edzéseken, bátran és stabilan rajtoltam, és nem aggódtam annyit miatta. Ilyen fél évvel a hátam mögött tudtam, tudtuk, hogy nem kell különleges teljesítményt nyújtanom a világbajnokságon ahhoz, hogy döntőbe jussak. Egyszerűen hoznom kell azt, amit tudok.

Így vette át Baji a bronzérmet

– És hozta is. Képesnek érezte magát Londonban az éremre?
– A legnagyobb feladat az volt, hogy elhiggyem magamról, egy ilyen mezőnyben is van keresnivalóm, vagyok olyan jó, sőt jobb is, mint a riválisaim. A világbajnokság, de főleg a döntő ugyanis inkább a mentális erőről szólt már, mintsem a fizikairól. Ebben azért voltam jó, mert nem azzal foglalkoztam, jaj, istenem, vajon hányadik leszek, hanem úgy voltam vele, hogy küzdök, ahogy csak bírok, és majd meglátjuk.

– Ön már látja a határait? Esetleg el is ment a falig?
– Mindig lesz tovább, a sport már csak ilyen. Mindig van bennünk maximalizmus és egy kis hiányérzet, mert pontosan tudjuk, hogy javítani mindenen lehet. Tökéletes futás nem létezik. Amikor 13.15-ös országos csúcsot futottam Székesfehérváron, abban is volt hiba. Sőt, többet mondok. Az amerikai Aries Merritt 2012-ben 12.80-as világcsúcsot futott, pedig már az előző, 2008-as 12.87-ről is azt gondolták, hogy lehetetlen megdönteni. Néhány évvel később beszéltem Merritt-tel, és elmondta, miket rontott el, pedig az elképesztő, világrekordot érő futás volt. A kis hibákat azonban csak ő látta belülről, kívülről semmit sem lehetett észrevenni. Egyszóval, nem tudom, számomra hol a határ, mert ez attól is függ, lesz-e még lehetőségem megdönteni a mostanit, amikor minden összejön. De határozottan úgy érzem, a 13.15-ön még tudok faragni.

– Mi a különbség az egy évvel ezelőtti Bajihoz képest?
– A mai Baji higgadt. De nem szabad elfelejteni, hogy ezt éppen az előző évek alapozták meg. 2010 óta mindegyik világversenyen ott voltam, és az egyik év mindig az előzőre épült, leszűrtük és hasznosítottuk az előző szezon tapasztalatait. Szerencsére elkerültek a sérülések, és mondhatni, ennyi idő alatt megszoktam a nemzetközi mezőnyt, mert hosszú időt töltöttem a legjobbak között. Az eredményeim egyre jobbak voltak, de úgy érzem, igazán csak mostanra értem be. És nagyon remélem, ennek a sorozatnak nincs vége Londonban, és csak most kezdődik a szárnyalásom. Rajtam biztos nem fog múlni semmi.

– Érdekes, hogy a legnagyobb sikerét már végzett állatorvosként érte el. Miben változtatta meg a munka?
– Tavaly szerencsém volt, hogy csak az atlétikával tudtam foglalkoznia a riói olimpia miatt, de az akkor elvégzett rengeteg munka kihatott 2017-re is. A diploma idei megszerzése biztonságot és önbizalmat adott, és nyugodtabban tudtam versenyezni. Fontos foglalkozni az élsport utáni jövőmmel is, és jó érzés, hogy az atlétika mellett van egy olyan szakmám, egy olyan hivatásom, amiben meg tudom állni a helyem. Ami mintegy kiegészíti a sportolói énemet, ami ki tud zökkenteni az élsportból, ami más motivációt és más sikerélményt ad. Idő és energia, s összeegyeztetni sem könnyű, de biztosíthatom, megéri.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik