Atlétika: ma lenne 75 éves – fia így emlékezik Gyulai Istvánra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.21. 09:49
Ma lenne 75 éves Gyulai István, a kiváló atléta, a népszerű tévériporter, a világszerte tisztelt sportvezető. A Futóalbum nevű Facebook-oldal Gyulai István idősebb fiával, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével, Gyulai Miklóssal készített interjúban idézi fel emlékét.

– Úgy tudom, futballistaként kezdte. Hogyan lett belőle egyáltalán atléta?
– Ez egy vicces történet. Egyszer diákolimpiára küldték volna, de szólt a tornatanárának, hogy nem tud menni, fociedzése van. Mire a tanára gyakorlatilag megzsarolta, azzal fenyegette, hogy ő is el tud rontani egy kitűnő bizonyítványt. Mivel az anyukája nagyon szigorúan nevelte, s egy négyes is megbocsáthatatlan bűn volt, így inkább beadta a derekát.– Úgy tudom, futballistaként kezdte. Hogyan lett belőle egyáltalán atléta?
– Ez egy vicces történet. Egyszer diákolimpiára küldték volna, de szólt a tornatanárának, hogy nem tud menni, fociedzése van. Mire a tanára gyakorlatilag megzsarolta, azzal fenyegette, hogy ő is el tud rontani egy kitűnő bizonyítványt. Mivel az anyukája nagyon szigorúan nevelte, s egy négyes is megbocsáthatatlan bűn volt, így inkább beadta a derekát.

– Hadd találjam ki! Bizonyára jól szerepelt a diákolimpián.
– Szó mi szó, igen, megnyerte a futást, s ezzel el is dőlt a sorsa. Egyébként az atlétikának köszönhette, hogy annyi nyelven megtanult. Talán még gimnazista volt, amikor egyszer egy csapattal az NDK-ban járt, és ott megtetszett neki egy helyi kislány. Az ő kedvéért tanult meg németül. Akkor jött rá, hogy milyen jó a nyelvérzéke.

A TELJES BEJEGYZÉS A KÉPRE KATTINTVA OLVASHATÓ EL!

 

Futóalbum

Ma lenne 75 éves Gyulai István - interjú az idősebb fiával, Miklóssal Tíz napja volt Gyulai István halálának 12. évfordulója. A kiváló atléta, tévériporter, sportvezető ma lenne 75 esztendős....



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik