Atlétika: Mindent ugyanúgy csinálnék – Márton Anita

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.09.21. 20:18
null
Márton Anita mostantól már kikapcsolódásként tekint a mozgásra (Fotó: Nemzeti Sport) – <a href="https://www.nemzetisport.hu/galeria/ime-marton-anita-palyafutasa-kepekben-7241" target="_blank">A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK</a>
Mint beszámoltunk róla, csütörtökön bejelentette visszavonulását az olimpiai bronzérmes súlylökő, Márton Anita, aki tökéletes lezárásnak érzi a budapesti világbajnokságot, és a jövőben sem szakad el az atlétikától.

– A világbajnokság után már utalt rá, hogy visszavonul, csütörtökön pedig be is jelentette. Sokat gondolkodott a döntésen?
– Igen, mégiscsak huszonhárom éves pályafutás végére tettem pontot – mondta a Nemzeti Sportnak az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, fedett pályás világbajnok és Európa-bajnok súlylökő, Márton Anita, aki 34 évesen int búcsút az élsportnak. – Az utóbbi néhány évben többször is felvetődött a visszavonulás gondolata, és bár a budapesti vébéig folytattam, a testem jelezte, hogy már nem szereti az élsportolói léttel járó megfeszített munkát. Nem akartam elhamarkodottan dönteni, sokat beszélgettem az edzőmmel, Eperjesi Lászlóval, aki azt mondta, rám bízza a választást, és a férjemmel, akinek nagyon hálás vagyok, hogy az edzőtáborok és a versenyek alatt otthon volt a kislányunkkal.

– Milyen érvek sorakoztak az egyik, és milyenek a másik oldalon?
– A visszavonulás ellen szólt, hogy kevesebb mint egy év van a párizsi olimpiáig, amelyen szinte biztosan indulhattam volna, ha a következő szezonban is hasonló eredményeket érek el, mint az ideiben. A múltamra való tekintettel viszont meg kellett húznom egy határt, mert bizonyos eredmény alá nem szeretném adni, és éreztem, hogy már a szinten tartás is sok energiát igényel. Szoktam mondani, hogy én sem leszek már fiatalabb, a térdműtétem után nehezen épültem fel, a gyógytorna és a masszázs is a családtól vette el az időt, márpedig nekem a kislányom mellett a helyem. Az élsport nem abból áll, hogy addig csinálom a feladatokat, ameddig jólesik, minden edzés után úgy mentem haza, hogy a szívemet és félig-meddig a testemet is ott hagytam a pályán. Másnap viszont egyre nehezebb volt felkelni...

– Nem jutott döntőbe a budapesti vébén, de gyanítom, hogy így is tökéletes lezárása volt a pályafutásának.
– Valóban különleges élmény volt hazai közönség előtt versenyezni, ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt jó visszajelzéseket kaptam. Szerettem volna bekerülni a tizenkettes döntőbe, nem is tűnt elérhetetlennek az edzések alapján, de a világbajnokságon nem jött ki a nagy lökés, amiben reménykedtem. Aki benne van ebben a közegben, pontosan tudja, hogy ilyen a sport, a csúcspontok mellé hullámvölgyek is jutnak. Már a gyermekem születése előtt úgy voltam vele, hogy ha nem térek vissza, akkor is kerek a pályafutásom. Nekem ennyi volt az élsportban, ha újra kellene kezdenem, mindent ugyanúgy csinálnék.

MÁRTON ANITA
Született: 1989. január 15., Szeged
Magassága/testsúlya: 172 cm/90 kg
Sportága: atlétika (súlylökés, diszkoszvetés)
Klubja: Békéscsabai AC
Egyéni legjobbjai: szabadtéren 19.87 méter (2016), fedett pályán 19.62 méter (2018)
Kiemelkedő eredményei: olimpiai 3. (2016, Rio de Janeiro), vb-2. (2017, London), Eb-2. (2016, Amszterdam), Eb-3. (2014, Zürich), fedett pályás világbajnok (2018, Birmingham), fedett pályás vb-2. (2016, Portland), 2x fedett pályás Európa-bajnok (2015, Prága; 2017, Belgrád), fedett pályás Eb-3. (2019, Glasgow), 17x magyar bajnok szabadtéren súlylökésben (2006–2023), 14x magyar bajnok fedett pályán súlylökésben (2006–2023), 14x magyar bajnok szabadtéren diszkoszvetésben (2008–2023), 11x magyar bajnok télen diszkoszvetésben (2006, 2009, 2010, 2012–2018, 2020), U23-as Eb-3. diszkoszvetésben (2011, Ostrava)

– Emlékszik rá, mikor adtak először súlygolyót a kezébe?
– Talán kétezeregyben, testnevelés órán.

– Ha akkor azt mondják, hogy egyszer olimpiai bronzérmes és fedett pályás világbajnok lesz...
– Biztosan nevettem volna, mert nem gondoltam, hogy ilyen eredményeket érhetek el a súlylökéssel. Amikor tizenkét évesen elkezdtem ismerkedni a sportággal, nem az járt a fejemben, hogy olimpiai érmes és világbajnok leszek, mindig reális, elérhető célokat tűztem ki magam elé. A zürichi Európa-bajnokság volt a fordulópont, amelyen bronzérmet szereztem, mert bár addig is jártam világversenyeken, olimpián is, de valamiért nem tudtam úgy teljesíteni, mint az edzéseken.

– Mégis jó versenyzőalkat lett, gyakran utolsóra dobta a legnagyobbat. Mi kellett hozzá?
– Elsősorban rutin és mentális erő. Sportpszichológus segítségét kértem, megtanultam kizárni a külvilágot, de a selejtezőben azért mindig izgultam. A belgrádi fedett pályás Európa-bajnokságon például olyan rosszul löktem délelőtt, hogy az edzőm és a családom is fogta a fejét, aztán a délutáni döntőt gyakorlatilag az első kísérletemmel megnyertem.

– Három olimpián indult, a párizsi lett volna a negyedik, ha folytatja. Belegondolt már, milyen lesz a tévéből nézni?
– Eddig még nem gondoltam rá, de ismerem az érzést, mert a tavalyi müncheni Európa-bajnokságot is itthonról követtem. Akkor kényszerhelyzetbe kerültem a koronavírus miatt, a párizsi játékokat viszont úgy nézem majd, hogy tudom, a saját döntésem miatt nem vagyok ott. Az olimpia a versenyek versenye, nagyon boldog vagyok, hogy hármon is részt vehettem, a riói bronzérmet tartom pályafutásom legnagyobb sikerének.

– Hogyan képzeljük el Márton Anitát természetes közegén, a dobókörön kívül?
– Csak a szerepköröm változik, de az atlétika mellett maradok, és a súlygolyó sem kerül el a szekrénybe, csak mostantól már kikapcsolódásként tekintek a mozgásra. A Szegedi Vasutas SE két éve felkért a szakosztály vezetésére, amire a jövőben több időm jut, eddig az élsport élvezett elsőbbséget. Tehetséges versenyzők készülnek a klubban, szeretném segíteni a felkészülésüket, és a Magyar Atlétikai Szövetséggel is beszélgetünk együttműködésről. A családommal az életünk részévé vált a sportág, a minap például a kislányom elkísért az edzésre, és amikor végeztem, azért könyörgött, hogy hadd aludjunk a kondiban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik