Atlétika: Vindics Balázs is vb-t érő helyen áll

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2023.07.02. 10:30
null
Vindics Balázs egyre jobb formában van (Fotó: Szabó Miklós)
Vindics Balázs ragyogó eredményeket ért el 800 méteren az elmúlt hetekben, egyelőre ott is van a világbajnokságra kijutók között, de tapasztalatból mondja, hogy a kvalifikáció utolsó hetében még várhatók változások.

Két héten belül két kiugró eredményt ért el 800 méteren Vindics Balázs: előbb június 17-én 1:45.91-es egyéni csúcsot futott Bécsben, majd tizenegy napra rá 1:46.29-cel ért célba Norvégiá­ban. A fedett pályás magyar rekordot már 2020-ban megdöntötte (1:46.20), szabad téren pedig mindössze 54 századra került Kazi Tamás országos csúcsától.

„A futásom kicsit változott az elmúlt időszakban, leginkább azért, mert tavaly novemberben elkezdtem dolgozni a Magyarországon tartózkodó amerikai sprinteredzővel, Loren Seagrave­-vel. Ezek elsősorban erősítő edzések, heti két alkalommal, amelyeknek köszönhetően sokat javult a gyorsaságom, a technikai futóedzéseimet továbbra is Zemen János irányítja   – mondta Vindics a Nemzeti Sportnak. –    Azért azt nem mondhatnám, hogy számítottam ezekre az eredményekre, kicsit meg is leptek, mert bevallom, hogy az alapozáskor sosem tudom felmérni, milyen állapotban vagyok, az csak a versenyeken derül ki.”

A világbajnoki szint nagyon erős, 1:44.70, így az UTE 29 éves atlétája inkább a ranglistáról juthat ki, amelyen jelenleg az 52., kijutó helyen áll, azaz befér az 56-os mezőnybe. A szintteljesítés hajrája azonban várhatóan kemény lesz.

„Van esélyem kijutni, de nem szeretem nézegetni a ranglistát, mert eszembe jutnak a tokiói olimpia előtti emlékek, amikor rendszeresen figyeltem, és a tapasztalat azt mutatja, hogy az utolsó héten annyit tud változni a lista, hogy addig nem is érdemes követni. Egyszerűen csak futni és versenyezni kell, minél többször próbálkozni és minél jobb eredményeket elérni” –    vélekedik Vindics, aki tapasztalt futó, számos nemzetközi viadalon és világversenyen indult. Mindig igyekezett kimaradni a verekedésből a bolyban, ezért inkább a mezőny végén maradt, és jó hajrával igyekezett feljönni a végén.

„Úgy vagyok vele, hogy érdemes elkerülni a verekedéseket, de teljesen nyilván nem lehet, van, hogy bele kell menni az adok-kapokba    – fogalmazott Vindics, akinek a felesége, Tóth Lili Anna is profi atléta, így ösztönzik egymást. –  Amennyire lehet, mégis igyekszem elkerülni, mert felesleges energiákat visz el, az ugyanis kivédhetetlen, hogy valaki ugyanazt a helyet nézze ki, amit te, de csak az egyikőtök kerülhet oda. Ezért az elején jobban szeretek hátul maradni. Ha kell, persze az élre állok, ezzel viszont az a gond, hogy mivel a másik számom az ezerötszáz, az első négyszázam nem olyan erős, vagyis jobb az állóképességem, mint a gyorsaságom. Inkább gyengébb mezőnyben szoktam élre állni.”

Azért igyekszik erősíteni a 400 métert is, a szombati Honvéd-kupán idei legjobbjával (48.66) lett negyedik, ám csak edzésnek, felmérőnek szánta a versenyt. 1500-on is szívesen kipróbálná magát többször, de ez a szám sokszor egyszerre van a 800-zal, és inkább az utóbbit választja, így lesz ez az országos bajnokságon is. Még három verseny biztosan vár rá ebben a szabadtéri szezonban: jövő héten szerdán a svédországi Karlstadban fut, majd jön az ob (július 7–8.) és a Gyulai István Memorial (július 18.). Ha 1:46 körül teljesítene ezeken a viadalokon, jó esélye lenne kivívni az indulási jogot az augusztusi budapesti világbajnokságra is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik