PL: a korábbi csatár szerint nem szabad kötelezővé tenni a pályára lépést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 11:53
null
Sordell szerint nem minden játékosnak tanácsos pályára lépni (Fotó: AFP)
A korábbi utánpótlás-válogatott csatár, Marvin Sordell szerint az angol labdarúgó-bajnokság vezetőinek fontolóra kellene vennie, hogy amennyiben újraindul a Premier League, a játékosok eldönthessék, pályára kívánnak-e lépni.

 

„Akik egyedül élnek, azokon kisebb a felelősség, és kevésbé kell félniük attól, hogy esetleg továbbadják a vírust. Ők nyilván alig várják, hogy játszhassanak” – elemezte a helyzetet a tavaly nyáron visszavonult támadó.

Hozzátette ugyanakkor, hogy vannak, akik a szüleikkel élnek, vagy ők főznek rájuk, illetve olyanok is akadnak, akiknek a párja várandós.

„Nem is beszélve azokról, akinek a gyermeke esetleg veszélyeztetett valamilyen egyéb betegség miatt. Ők nem biztos, hogy mindenáron játszani szeretnének” – jelentette ki Sordell, aki tagja volt a 2012-es brit olimpiai csapatnak is.

Nagy-Britanniában a legfrissebb adatok szerint 186 ezernél is többen fertőződtek meg új típusú koronavírussal, a halottak száma több mint 28 ezer.

A Premier League küzdelmeit március közepén függesztették fel a pandémia miatt, de a liga és a csapatok eltökéltek a befejezést illetően.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik