Leadta háromgólos előnyét, de tizenegyesekkel FA-kupa-döntőbe jutott az MU

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.21. 19:30
Megszenvedett az MU, de bejutott az FA-kupa döntőjébe (Fotó: Getty Images)
A másodosztályú Coventry City ugyan háromgólos hátrányból egyenlített, de a Manchester United megnyerte a tizenegyespárbajt, és bejutott az FA-kupa döntőjébe, ahol a városi rivális Manchester City ellen lép pályára a Wembleyben.

 

Szombaton a Manchester City a Chelsea legyőzésével jutott döntőbe, vasárnap a Manchester Unitednek a másodosztályú Coventry Cityt kellett két vállra fektetnie. Az első félidőben a „vörös ördögök” magabiztos játékkal kétgólos előnyt dolgoztak ki. Előbb Diogo Dalot passzából Scott McTominay talált közelről a hálóba, majd Bruno Fernandes szögletéből Harry Maguire fejelt a kapuba (0–2).

Az 58. percben érkezett a harmadik manchesteri gól, Bruno Fernandes a Coventry tizenhatosán belül labdát szerzett, kapura lőtt, a labdája megpattant egy védőn, így Bradley Collinsnak esélye sem volt. Fél óra volt hátra a mérkőzésből, háromgólos előnyben volt Erik ten Hag együttese egy másodosztályú csapat ellen, de mégsem dőlt el a találkozó. A Coventry szinte a semmiből szépített: Fábio Tavares középre tett labdáját Ellis Simms átvétel nélkül vágta a hálóba a 71. percben. A másodosztály nyolcadik helyén álló csapat nem sokkal később ismét betalált, ezúttal Callum O'Hare tüzelt húsz méterről, a labdája megpattant egy United-játékos hátán, majd védhetetlenül a kapuba szállt (2–3).

Ettől pláne vérszemet kapott a Coventry, sorra jöttek a beadások és a lehetőségek, mígnem a rendes játékidő ráadásában egy beadott labda Aaron Wan-Bissaka kezére pattant. A Coventry büntetőjét Haji Wright magabiztosan értékesítette, 3–3, jöhetett a hosszabbítás.

A kétszer 15 perc nyílt játékot hozott, egymást követték a helyzetek. Bruno Fernandes az egyik oldalon, Simms a másik oldalon találta el a kapufát, sőt a 121. percben a Coventry még gólt is szerzett, de a videobíró les miatt érvénytelenítette. A tizenegyespárbaj Casemiro rontásával kezdődött, a többi United-játékosnak azonban nem remegett meg a lába, nem úgy a citys O'Hare-nek és Ben Sheafnek, így a Manchester United jutott be a döntőbe.

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Coventry City (II.)–Manchester United 3–3 (Simms 71., O'Hare 79., H. Wright 90+5. – 11-esből, ill. McTominay 23., Maguire 45+1., B. Fernandes 58.) – tizenegyesekkel 2–4
KORÁBBAN
Manchester City–Chelsea 1–0 (B. Silva 84.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik