PL: érdekes összecsapás várhat Szoboszlaira a Newcastle ellen

Gy. B.Gy. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.27. 11:56
null
A Liverpool feltehetően Szoboszlai Dominikot is beveti a középpályán (Fotó: Imago Images)
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság, a Premier League 3. fordulójának rangadóját a St. James' Parkban rendezik, az előző idényben negyedik helyen végző Newcastle a Szoboszlai Dominikot is alkalmazó Liverpoolt fogadja.

 

A mérkőzésnek – magyar szempontból – külön érdekességet kölcsönöz, hogy a nyáron a „szarkák” jelentkeztek be elsőként az RB Leipzignél a magyar válogatott csapatkapitányáért, ám miután alkudozni kezdtek a német csapattal, amely ragaszkodott a hetvenmillió eurós kivásárlási árhoz, az üzlet kútba esett. Sőt, a Liverpool éppen a Newcastle hibájából okulva tette le a július elsejéig élő összeget a lipcseiek asztalára, egy nappal később ugyanis minden bizonnyal jelentősen feljebb kúszott volna Szoboszlai ára.

Azóta láthattuk, hogy a magyar középpályás tökéletesen beilleszkedett új csapatába, amiért szomorkodhatnának is Newcastle-ban, ám a szaúdi pénzből felpumpált klub nem sokkal Szoboszlai elvesztése után hasonló összegért kivásárolta Sandro Tonalit a Milantól, így a vasárnapi találkozó a két játékos külön „párharcát” is hozza.

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere ugyanakkor egy másik középpályás, Alexis Mac Allister játékának örül most igazán, az argentin világbajnokot ugyanis kiállították a Bournemouth elleni meccsen, ám az FA helyt adott a „vörösök” óvásának.

„Jó, hogy Alexis is játszhat, mondanom sem kell, óriási megkönnyebbülés ez nekünk – fogalmazott Jürgen Klopp a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.  – Nagy meccsre számítok, elsősorban a középpályán lesz nagy harc, a Newcastle ugyanis az átigazolási időszakban két kiváló játékost szerzett Tonali és Harvey Barnes személyében.”

Mac Allister bevethetősége azt jelenti, hogy a Liverpool feltehetően az argentinnal és Szoboszlai Dominikkal áll ki a középpályán, kissé mögöttük pedig a szintén friss igazolás, Endo Vataru lehet a szűrő. Trent Alexander-Arnold a védelem jobb szélén kap helyet, a támadásoknál pedig felléphet Endo mellé, így hátul Ibrahima Konaté, Virgil van Dijk, és Andrew Robertson marad, míg a támadósort Mohamed Szalah, Diogo Jota és Luis Díaz alkothatja. Konaté és Alexander-Arnold játéka egyelőre csak valószínűsíthető, nem biztos – ami biztos, hogy Curtis Jones (boka) és Thiago Alcantara (csípő) sérülés miatt kénytelen kihagyni a találkozót.

A Newcastle-nál Joelinton sérülése okozott aggodalmat, a brazilt ugyanis le kellett cserélni a Manchester City elleni meccs második félidejében, de úgy hírlik, a Liverpool ellen visszatérhet a középpálya bal szélére. Eddie Howe menedzser Emil Krafthra (keresztszalag) és Joe Willockra (combizom) nem számíthat, míg a korábban ágyékproblémákkal küzdő Javier Manquillo ismét edzésbe állt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
15.00:
Burnley–Aston Villa
15.00: Sheffield United–Manchester City (Tv: Spíler1)
17.30: Newcastle United–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. West Ham 3 2 1 7–3 +4 7
2. Tottenham 3 2 1 6–2 +4 7
3. Arsenal 3 2 1 5–3 +2 7
4. Brighton & Hove Albion 3 2 1 9–5 +4 6
5. Manchester City 2 2 4–0 +4 6
6. Manchester United 3 2 1 4–4 0 6
7. Brentford 3 1 2 6–3 +3 5
8. Liverpool 2 1 1 4–2 +2 4
9. Chelsea 3 1 1 1 5–4 +1 4
10. Crystal Palace 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Fulham 3 1 1 1 3–5 –2 4
12. Newcastle 2 1 1 5–2 +3 3
13. Aston Villa 2 1 1 5–5 0 3
14. Nottingham Forest 3 1 2 5–6 –1 3
15. Wolverhampton 3 1 2 2–5 –3 3
16. Bournemouth 3 1 2 2–6 –4 1
17. Sheffield United 2 2 1–3 –2 0
18. Burnley 1 1 0–3 –3 0
19. Luton Town 2 2 1–7 –6 0
20. Everton 3 3 0–6 –6 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik