Liverpool: „Mindenki tudja, hogy nagyon jó játékosok” – Gakpo Szoboszlaiékról

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 16:56
null
Cody Gakpo bízik benne, hogy a Liverpool ott folytatja, ahol az előző idényt abbahagyta (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, szombaton megkezdte a felkészülést a 2023–2024-es idényre az angol élvonalbeli Liverpool FC, melynek keretéhez kedden 14 labdarúgó, közte a két új szerzemény, Szoboszlai Dominik és Alexis Mac Allister is csatlakozott. Fabinho és Trent Alexander-Arnold után most Cody Gakpo fejtette ki várakozásait az idényről és mondta el véleményét a klub honlapján a magyar válogatott csapatkapitányáról és a világbajnok argentin játékosról.

 

A Liverpoolhoz télen a PSV-től érkezett Cody Gakpo is kedden csatlakozott a csapat felkészüléséhez, a csatár fél év alatt 26 meccsen hét gólt szerzett és három gólpasszt adott.

„Nagyon izgatott vagyok a visszatérés miatt. Jó újra látni mindenkit egy rövid szünet után. Azt hiszem, mindenki izgatott és várja az újrakezdést, mert meg akarjuk mutatni mindenkinek, hogy kik vagyunk” – fogalmazott a holland támadó.

„Úgy vélem, mindenki ugyanazt gondolja: nagyon szeretnénk nyerni valamit, ez a célunk és ezért keményen fogunk dolgozni” – hangsúlyozta.

„Nagyon jól, egy szép győzelmi sorozattal zártuk az előző idényt, és remélem, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk és ugyanazért dolgozunk a teljes idényben: hogy trófeákat nyerjünk együtt és megmutassuk mindenkinek, milyen jók vagyunk. Személyesen az a célom, hogy keményen dolgozzak, fejlődjek és segítsem a csapatot, ahogy tudom. Szeretném gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot, hogy megnyerjük a mérkőzéseket” – húzta alá Gakpo, aki megismételte, hogy szeretne kupákat nyerni a csapattal. A hollandot ezt követően a két új szerzeményről, Alexis Mac Allisterről és a magyar átigazolási rekordot döntő Szoboszlai Dominikról is kérdezték.

„Nagyon örülök (hogy itt vannak). Azt hiszem mindenki tudja, hogy nagyon jó játékosok és már várom, hogy együtt játszhassunk” – zárta szavait Cody Gakpo.



Kedden többek között Mohamed Szalah és Jordan Henderson is csatlakozott a Liverpool felkészüléséhez. A csapatkapitány nyáron még ökölvívóedzéseket is vett, hogy formában tartsa magát, ezt pedig az egyiptomi és Andrew Robertson is szóvá tette neki.



A LIVERPOOL FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEI
Július 19.:
Karlsruher SC (német II.)–Liverpool
Július 24.: Greuther Fürth (német II.)–Liverpool
Július 30.: Liverpool–Leicester City (angol II.)
Augusztus 2.: Liverpool–Bayern München (német I.)
Augusztus 7.: Liverpool–Darmstadt (német II.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik